2017. június 28., szerda

Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza-A mennybe vivő lépcső

"Bizony, bizony, mondom néktek: meg fogjátok látni, hogy megnyílik az ég, és az Isten angyalai felszállnak, és leszállnak az Emberfiára"- (Jn 1,51)



Hitünk számára teljesen érthető ez a kép ma is. Látjuk a megnyílt eget. Krisztus nyitotta meg azt minden hívő számára. Betekinthetünk a titkok és a dicsőség világába, mert Krisztus feltárta azt nekünk. Be is lépünk oda nemsokára, hiszen Krisztus maga az odavezető út. Ez Jákób létrájának a magyarázata (1Móz 28,12). A föld és ég között szent forgalom bonyolódik le: imák szállnak fel, és feleletek érkeznek le, Krisztus Urunk, a közbenjáró útján. Ezt a létrát látjuk, amikor az Urat látjuk. Ő a tündöklő létra, amelyen szabad az út a Magasságos trónjához. Használjuk ezt a létrát és küldjük fel rajta imáinkat, mint követeket. Mi is részt kapunk az angyalok szolgálatából, ha közbenjáró imádságainkkal felszállunk a mennybe, megragadjuk a szövetségi áldást, azután ismét leszállunk, hogy szétosszuk ezt az emberek között. Tegyük tündöklő valósággá azt a drága látomást, amely Jákób számára még csupán csak álom lehetett. A mai napon is szálljunk imában sűrűn fel és le ezen a létrán; fel, hogy közösségünk legyen Istennel, és le, hogy munkálkodjunk embertársaink megmentéséért.

Te ezt megígérted, Úr Jézus: hadd lássuk örömmel, hogy beteljesedik.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése