2017. június 28., szerda

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja: Tökéletes bocsánat

"...nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki... csak azt tette, amit én helyesnek látok." (1Kir 14,8)


Ezt az erkölcsi bizonyítványt Isten állította ki Dávid királyról, jóval az ő halála után. Azért meglepő ez, mert Dávid Istenhez való hűsége mellett elkövetett súlyos bűnöket is. Elszerette egyik katonájának a feleségét, ezért megölette a férjet, hogy feleségül vehesse az özvegyet, s ennek ellenére ezt állítja róla Isten? Hogyan?

Úgy, hogy amikor Isten prófétája Dávid szemébe mondta ezeket a bűnöket, ő összetört, és keserű bűnbánattal megvallotta mindezt Istennek, kérve az ő bocsánatát. Aztán soha többé nem követett el hasonlót. Isten pedig megbocsátott neki. S most úgy beszél róla az Úr, mintha el sem követte volna a megbocsátott bűnöket. A radikális bűnvallást ilyen radikális bocsánat követi.

Aki nem is látja, mit vétkezik, vagy mentegeti bűneit, azon nem lehet segíteni, „...aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer." (Péld 28,13) Mert a bűnt nem lehet emberi erőfeszítéssel jóvátenni, csak isteni kegyelemmel megbocsátani. Dávid már semmit nem tudott volna jóvátenni abból, amit elkövetett.

A házasságtörő kapcsolatból született gyermek azonban meghalt. Mert „amit vet az ember, azt fogja aratni is" (Gal 6,7). A bűnbocsánat a bűneink örökkévaló következményére vonatkozik: a megbocsátott bűn nem zár ki az üdvösségből. Paráznák és gyilkosok nem örökölhetik Isten országát (Jel 22,15), de Dávid bocsánatot kapott ezekre a vétkeire.

Isten nem elengedte bűneink büntetését, hanem végrehajtotta azt - csak máson, az ő szent Fián. Jézusnak bele kellett pusztulnia abba, hogy mi ilyenek vagyunk. De aki hiszi, hogy Jézus helyette is meghalt, annak Isten az ő szent Fia igaz voltát tulajdonítja és adja. „...megigazított minket az ő vére által..." (Róm 5,9)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése