28 Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.
29 Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat,
30 sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.
31 Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat.
32 Most pedig az Istennek és kegyelme igéjének ajánllak titeket, aki felépíthet benneteket, és örökséget adhat nektek a szentek között.
33 Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam,
34 sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak.
35 Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni."
36 Miután ezeket elmondta, mindnyájukkal együtt térdre borulva imádkozott.
37 Ekkor valamennyien nagy sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak, és csókolgatták őt.
38 Különösen azon a szaván szomorodtak el, hogy többé nem fogják őt viszontlátni. Azután kikísérték a hajóhoz.
"Most pedig az Úrnak és kegyelme igéjének ajánllak titeket... Senkinek ezüstjét, aranyát, vagy ruháját nem kívántam." (ApCsel 20,32-33)
Sok lelkipásztor vette kölcsön Pál apostolnak ezeket a szavait búcsúbeszédéhez vagy igehirdetéséhez, amikor otthagyott egy-egy gyülekezetet: "Most pedig az Úrnak, és kegyelme igéjének ajánllak titeket." Nem sokan vannak azonban, aki hangsúlyt helyeztek azokra a szavakra, melyek az alapigét követik: "Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről is, meg a velem levőkéről is ezek a kezek gondoskodtak."
Nos, szégyenletes lenne, ha egy normális gyülekezet nem gondoskodna
lelkipásztora megélhetéséről. Isten magát Pál apostolt használta fel arra,
hogy ebben a vonatkozásban lefektessen néhány szabályt.
A tény azonban tény marad, a tekintetben, hogy szoros viszony áll fenn az
üzenet, és az üzenetet átadó személy magatartása között. Ha azt mondjuk az
embereknek, hogy Isten törődik velük, miközben nyilvánvaló, hogy mi "a
kisujjunkat sem mozdítjuk", akkor az üzenet hihetetlen lesz.
Az észak-amerikai kontinensen rengeteg vallási szélhámos van. Le kell
leplezni és el kell utasítani őket, mert szégyent hoznak Isten egyházára.
Ők nem a juhokkal törődnek, a gyapjút akarják lenyírni róluk.
Mi vagyunk a "csomagolás", melyben Isten az ő kegyelmét kínálja az
embereknek. Mindig készek vagyunk ezt mondani: "Kérlek, ne a csomagolásról
ítéld meg a tartalmat." Nem azért hívjuk az embereket Krisztus egyházához,
mert mi olyan jók vagyunk, hanem mert Krisztus olyan jó.
Mégis, vigyáznunk kell, nehogy azokra a farizeusokra hasonlítsunk, akikről
Jézus azt mondta, hogy az ember figyeljen arra, amit ők mondanak, de
cselekedeteik szerint ne cselekedjen. Minden jogunk megvan rá, hogy azt
mondjuk: mi Isten országa kincsét ideigvaló életünk földi cserépedényeiben
hordozzuk. De Isten Lelke elég hatalmas ahhoz, hogy Krisztusból többet
mutasson fel, ha belőlünk is "többet hoz ki". Ő annyi kegyelmet ad nekünk,
hogy egész viselkedésünk alátámasztja az üzenetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése