2017. június 13., kedd

Az én életem ma: IMÁDKOZZ REGGELENTE!

Ima az életemben 

„Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat, jó reggel készülök hozzád, és vigyázok.” (5. zsoltár, 4)



Reggel a lélek legelső sóhajtása Jézus jelenlétéért történjék, aki így szól: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (János evangéliuma 15,5) Állandóan szükségünk van Jézusra, az Ő világosságára és Lelkére. Szükségünk van rá minden órában, és imádkoznunk kell reggel, hogy amiképpen a nap megvilágítja a tájat, s fénnyel tölti be a világot, úgy világítson be az Igazság napja szívünkbe és elménkbe, s mindnyájunkat a világ világosságává tegyen. Jézus Krisztus jelenléte nélkül ez lehetetlen. Ha Krisztus nélkül vállalkozunk valamire, az ellenség gonosz gondolatokat sugallhat nekünk, s így kiesünk erősségünkből – azonban Isten arra vágyik, hogy pillanatról pillanatra Őbenne lakozzunk, és így beteljesedjünk Szentlelkével.

Isten célja az, hogy Őbenne mindnyájan tökéletessé legyünk, úgy, hogy bemutathassuk a világnak Urunk jellemének tökéletességét. Azt akarja, hogy megszabaduljunk a bűntől, ne okozzunk csalódást a mennynek, és ne szomorítsuk meg isteni Megváltónkat. Azt kívánja tőlünk, ne csak valljuk a kereszténységet, hogy ne hiába vegyük az Ő kegyelmét – amely képes bennünket tökéletessé tenni. Azt akarja, hogy semmiben ne találtassunk híjával. 
(Bible Echo, 1892. január 15.)

Az ima és a hit elvégzi azt, amire semmiféle földi hatalom nem képes. Ritkán kerülünk minden tekintetben ugyanolyan helyzetbe. Állandóan új élményekben van részünk, s újabb és újabb próbák várnak ránk, amelyekben a múlt tapasztalatai önmagukban nem lehetnek megfelelő vezetőink. Mindig szükségünk van az Istentől származó világosságra. 
Krisztus minden pillanatban üzenetet küld azoknak, akik hallgatnak szavára.

Isten tervének része, hogy a hit imájára válaszul megkaphassuk, amit nem adhatott volna meg nekünk, ha nem kérjük. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése