2024. március 2., szombat

🌟JÉZUS GYŐZŐTT❣️

Ésaiás próféta könyve 40. rész 31.
,,💞De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!,,

Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,
És megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak.
Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel.
Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hü főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Zsidó 2/14-17

Isten megbékélt Jézusban a világgal, nem tulajdonít nekünk bünt, mivel Jézus vette magára, és a kereszre vitte fel azokat.
Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ.,
, Galata 3/13

Jézus győzött! 


Eltemettetvén ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá őt a halálból.
És titeket, kik holtak voltatok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt ő vele, megbocsátván minden bűnötöket,
Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; Kolossé 2/12-14

Ne félj, Jézus legyőzte e világot, mi már győztesek vagyunk azáltal aki minket diadalra vezet! 
Nem mi harcolunk. Kivel kellene? A gonosz le van győzve, árthat-e akkor neked?
Semmit, de semmit nem tud tenni. 
Csak mint egy ordító oroszlán jár, keresve kit nyeljen el.

De bennünk a nagyobb él, mert Jézus nevére minden térd meghajol!
Nem mi harcunk ez, ez a harc már a kereszten befejezödött!
És Isten minket a gyöztes oldalra állított!
Nem kell semmit tenned, hogy ez a tiéd legyen, ez az Atya jóságából megadatott mindenkinek. Él bennünk a Krisztus.

Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál.
A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: 
ÉN AZÉRT JÖTTEM, HOGY ÉLETÜK LEGYEN ,sőt bőségben éljenek."
János 10/9-10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése