2024. március 1., péntek

🌟TESTVÉREM, NE SZÉGYENKEZZ HIBÁID MIATT…❣️

Üdvözöllek Testvérem,

Legyen alázatos a szívünk, mint Dávidnak, aki a következőket mondta: „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem!”
(Zsoltárok 51,12)

Fiatal lelkipásztorként gyakran követtem el azt a hibát, hogy a látszatra fektettem hangsúlyt, nem pedig a benső valóságra. Néha imádkozni se tudtam. Amikor pedig a Szentírást olvastam, egyedül azért tettem, hogy előkészítsem a prédikációt.

Hosszú lelkipásztori képzésem ellenére senki sem tanította meg nekem azt, hogy számot adjak valakinek arról, amit belül élek, vagyis hogy tudva és akarva kinyissam a szívemet valaki előtt. Nem volt senkim, akire ráhagyatkozhattam volna a lelkiek terén.

Minden kereszténynél fennáll a veszély, hogy beleessen ebbe a csapdába: 
Jó színben mutatkozik, pedig valós benső problémái megoldatlanok. Fennáll-e ez Istennel való kapcsolatodra Testvérem…?

• Szép mosoly mögé rejtőzöl-e, miközben rabja vagy egy állandósult bűnnek…?
• Békésnek mutatkozol, pedig szíved mélyén gyötrődsz egy rossz szokás miatt…?
• Függőségbe estél, ellensúlyozni akarván a magányt, a gondokat, az élet bajait…?

Pedig nincs abban semmi rossz, hogy igazak, autentikusak és sebezhetőek legyünk. 
Épp ellenkezőleg…! Nézd meg Dávid királyt: Kétszeres bukása ellenére – gyilkosság és házasságtörés – megtartotta őt az Úr és „Isten szíve szerinti embernek” nevezte.

Arra szeretnélek ma bátorítani Testvérem, hogy rendezd a problémáidat egyszer s mindenkorra:

1. Közeledj Istenhez, és Ő is közeledni fog hozzád. (Lásd Jakab 4,8)
2. Ismerd el, hogy nem vagy tökéletes és szükséged van Jézusra! (Lásd János 15,5)
3. Valld meg bűneidet egy olyan testvérednek Krisztusban, aki iránt bizalommal vagy! (Lásd Jakab 5,14-16)
4. Hagyd el a bűneidet és szabadon élj, minden ítélettől mentesen…! (Lásd Róma 8,1)

Válj azzá, akinek Isten megteremtett, hogy megnyilvánítsd az Ő erejét magad körül…!
Napod legyen szép az irgalmas Istennel…!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése