2024. március 24., vasárnap

🌹Reggeli dicséret - Egység Krisztusban⭐

💞És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk” János evangéliuma 17. fejezet 22. vers

Évekkel ezelőtt, a feleségem japán kultúra iránti érdeklődése nyomán találtunk rá a youtube-on egy Kyoto-i főiskola fúvós zenekarának jó néhány videójára. 
A nevük Kyoto Tachibana Band. 1961-ben 16 fővel alakultak meg, mára pedig mintegy százan alkotják az együttest.

S mi teszi igazán különlegessé ezt a zenekart? 
Az, hogy miközben zenélnek menetelnek, szinkronban mozognak, különböző alakzatokat formálnak. 
Lenyűgöző látni és hallgatni, hogy míg mindenki a maga hangszerén a saját szólamát és mozdulatsorát végzi, közben mennyire odafigyel a másikra, a karmesterre fantasztikus összhangot hozva létre.

Amikor a produkciójukat nézem, mindig arra gondolok, hogy milyen jó lenne, ha a gyülekezetemben, a gyülekezeteinkben, az egyházunkban, sőt ha az kereszténységben, a széthúzás, a gyülölködés, az egymásra mutogatás, a ki a nagyobb kérdés helyett, ilyen összhang, ilyen egymásra figyelés lenne jellemző, hogy megismerje a világ, hogy Isten annyira szeret minket, hogy egyszülött Fiát küldte el értünk. (Ján.17:23)

A kérdés tehát ma az: Hogyan lehetnénk a különbözőségeink ellenére ennyire egyek? 
Hogyan lehetne ilyen egységet kialakítani köztünk? Hordjunk mi is egyenruhát? 
Egyszerre, vezényszóra mozogjunk a gyülekezetben, térdeljünk le, álljunk fel, stb.? 
Vagy napi parancs alapján végezzünk missziómunkát?

Jézus azt mondja, hogy az Ő tanítványainak az egységét nem külső kényszer, nem egy meghatározott koreográfia, de nem is a közös érdek fogja létrehozni, hanem az a dicsőség, vagyis az az elfogadó feltétlen szeretet, melyet örökül hagyott nekünk.

Uram, kérlek add, hogy mindenekelőtt Rád, mint a mennyei Karnagyra tudjunk hangolódni, és szólókarrierünket feladva, a Te földi együttesed tagjaként, társainkat magunknál különbnek tartván egymásra figyelve énekeljünk, zenéljünk Veled, Neked, Érted! Ámen.

(Tóth Szilárd )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése