2024. március 24., vasárnap

🌹Reggeli dicséret - Megpihenni Jézussal⭐

"💞Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük." Márk evangéliuma 6. fejezet 31. vers

Egyszer egy lelkésznek a szemére hányták, hogy vasárnap reggel hat órakor nem vette fel a telefont, pedig a testvér fontos dolog miatt hívta 
(ismerve ezeket a “fontos dolgokat”, valószínűleg eszébe jutott, hogy kit és miért kellene elmarasztalni a közösségben). 
A lelkész szent megjobbítás indíttatásából, ellenkezést nem tűrő hangnemben ecsetelte, hogy a lelkész a hét minden napján, 0-24-ben elérhető kell legyen, mert “az ördög nem alszik.”
 A lelkész mosolyogva csak ennyit válaszolt: “Az lehet, hogy az ördög nem alszik, de nekem Jézus a példaképem.”

Jézus és a tanítványai a szolgálatuk ezen a pontján éjt nappallá téve emberek között voltak. 
Hol Jézus tanítását hallgatták, hol a tanítványok maguk járták a vidéket, betegeket gyógyítva és Jézus útját készítve, hol a megsokasított kenyereket osztották szét a jelenlévők között. 
Ez teljesállású munka volt. Jézus is erre figyelmeztette őket, amikor megkezdték együttműködésüket. 
Ez a munka áldozatokkal jár. Aztán egy idő után már nem csak a “munkáltató”, de a “kuncsaftok” is számon kérték őket – nem csak a tanítványokat, hanem magát a Mestert is. Mindig, mindent, azonnal. Azóta sincs másként.

A másik oldalon pedig határállítási problémákkal küzdenek. 
A tanítványok gond nélkül feláldozzák a pihenésre, étkezésre szánt idejüket a “szent ügy érdekében” – “Hiszen ezt Istenért végezzük, és mind áldozatokat hozunk érte.”
 (A mondat, amit annyi lelkész, annyiszor megkapott már, mikor az általa hozott áldozat nem ütötte meg a mércét.)

Jézus viszont, érdekes módon, nem így gondolkozik. Újra, meg újra visszautasítja, elkerüli, késlelteti az igények kielégítését, és mintha különös figyelmet szentelne a pihenés és nyugalom idejére. 
Mintha azt tanítaná a követőinek, hogy nem csak a megfeszített munkát, de a pihenést is Istenért végezzük. 
Reggelente imával kezdte a napot, és szombatonként is megpihent, ahogy azt Isten mintázta a teremtéskor.

Így hát amikor legközelebb a végtelenségig hajtanád magad a “szent ügy érdekében”, emlékezz Jézusra: "pihenj meg egy kissé!"


(Ömböli Krisztián)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése