2024. március 18., hétfő

🌹Reggeli dicséret⭐ Beszélgessünk!

,,És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer.,, Jakab levele 5:15

Szoktál beszélgetni, kedves olvasóm? Fura kérdés, nem igaz? Mindenki szokott beszélgetni. 
És szeretsz beszélgetni? Na ez már fogósabb kérdés. Felmerülhet a gondolat, hogy például miről, kivel, vagy milyen körülmények között. Mondok néhány példát.

A technológia újításairól beszélgetni egy kellemes délutáni kávé mellett a legjobb barátommal számomra kifejezetten jónak tűnik. Ugyanez a beszélgetés téma ugyanígy egy kávé mellett egy számomra ellenszenves személlyel már nem annyira kecsegtető. 
Ugyanez a téma a barátommal miközben a mosdóra várunk a sok kávé után kifejezetten kellemetlen lehet. 
Érdekes, hogy ahogy belegondoltam a legjobb barátommal szinte bármilyen témáról szívesen beszélgetek, de pl egy sima ismerősömmel a prosztatagyulladásról annyira nem szívesen beszélgetnék.

Az ima egy beszélgetés. Jakab nem győzi hangsúlyozni, milyen fontos is az ima, és az, hogy kommunikáljunk Istennel. Azt mondja korábban, hogy ossz meg mindent a Mindenhatóval. 
Abban a hitben szólj Hozzá, hogy tudod, meghallgat. Tudod, hogy bármit mondasz, Ő figyel. 
Várva várja, hogy beszélj hozzá, hogy kapcsolatot akarj vele.

Isten minden percben arra vár, hogy szólj hozzá. A téma számára mindegy, mert annyira szeret, hogy bármit meghallgat, legyen az áldás, vagy dicséret, méltatlankodás, vagy egyenesen bosszankodás. Mondhatsz neki bármit, de ha arra van szükséged, csak ülhetsz is mellette, mint egy jó barát mellett, aki csak hallgat, mert épp ez a legtöbb amit tehet.

Isten várja, hogy vele legyél. Kezdd el ma! Beszélgess vele!

(Ömböli Dávid)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése