2024. március 1., péntek

🌟A BÁTORÍTÁS ERŐ ❣️

Üdvözöllek Testvérem,

Amint „Isteni Kapcsolások” című könyvemben elmesélem, néhány évvel ezelőtt a TopChrétien irodájában volt egy táblánk, ahova felírtuk csoporttársaink hibáit. 
Amikor egyikük elkövetett három hibát, kénytelen volt péksüteményeket hozni az egész csoportnak. 
Ez volt a büntetése!

Egy nap barátom, Paul Goulet lelkipásztor irodánkat látogatva rábukkant a táblára, ahova kigombostűztük csoporttársaink tévedéseit és elképedt rajta! 
Azt javasolta, hagyjuk azonnal abba a „fekete pontok” osztogatását ezen a tablón, s arra buzdított, tegyük pont az ellenkezőjét.

Attól a naptól kezdve mindahányszor egy csoporttársunk valami jelentőset visz végbe, felírjuk nevét a dísz-tablóra. Három minősítés után ünnepet szervezünk tiszteletére, hogy megmutassuk neki, mennyire értékes és elmondjuk neki, hogy értékeljük mindazt, amit véghez vitt. 
Ez gyökeresen megváltoztatta a munkahelyi légkört és új kifejezések jelentek meg beszélgetéseink során, mint: „Annyira értékellek”, „Nagyszerű vagy”, „Köszönöm, hogy vagy”.

Mai gondolkodásmódunk gyakran arra sarkall, hogy azzal törődjünk, ami nem megy. 
Szívesen emlegetjük mások kudarcait, hogy nagyobbnak tűnjünk náluk, elfelejtvén, hogy szavainknak teremtő erejük van. A Szentírás vallja ugyanis…

„Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.” (lásd Példabeszédek 18,21)

Testvérem, tanuljuk meg bátorítani azokat, akik elesnek, hogy segítsük őket talpra állni, valamint azokat, akik sikert érnek el, hogy még messzebb mehessenek!

Képesek vagyunk, hogy megváltoztassuk országunk gondolkodásmódját. 
Képesek vagyunk, hogy a világba új kultúrát vigyünk, Isten Országáét, ahol minden lehetséges és ahol mindenkit szeretnek és értékelnek.

Testvérem, hiszem, hogy közre fogsz működni ebben az átalakulásban. 
Hiszem, hogy Isten rendkívüli módon használja majd fel az életedet. Ezt kérem számodra imámban!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése