2017. augusztus 20., vasárnap

Rick Warren: Jézus eljön hozzád a viharokban

"Reggel három óra felé Jézus átjött hozzájuk a tengeren járva." (Márk 6:48b, NLT fordítás, második kiadás)


Márk evangéliumának 6. részében Jézus előre küldte a tanítványokat Bethsaidába, amíg Ő elvonult imádkozni. Hajóval ez nem volt egy hosszú út, viszont viharba kerültek, amely eltérítette őket és amikor Jézus meglátta, ahogy a széllel küzdenek a tó közepén, a segítségükre sietett.

Kerültél már valaha olyan viharba, ami eltérített? Nem szánt szándékkal kerültél abba a munkába, amit végzel, a házasságodba, az adott anyagi helyzetedbe. Eltérítettek különböző szituációk, amiket képtelen voltál az irányításod alatt tartani. Úgy érzed, hogy mostanra már ott kellene lenned, ahova eredetileg szerettél volna kerülni, azonban ezen a ponton feladtad a reményt, hogy visszakerülhess az eredeti célodhoz. Csak biztonságban vissza akarsz menni.

Talán nagy álmaid voltak az életedre vonatkozóan, amiket már régen feladtál. Már nem is aggódsz érte, hogy valaha eléred-e őket. Csak azon gondolkodsz: "Túl tudom élni?"

Mit tesz Jézus, amikor ilyen kétségbeejtő pillanatba kerülsz? A Márk 6:48-ban azt olvassuk, hogy "Reggel három óra felé Jézus átjött hozzájuk a tengeren járva." (NLT fordítás, második kiadás) Figyeld meg, hogy nem mondta a tanítványoknak, hogy jöjjenek hozzá. Tudta, hogy képtelenek lennének eljutni hozzá. Ő ment el hozzájuk. Amikor kétségbeesés pontjára kerülsz, Jézus eljön hozzád!

Tetszik, hogy Jézus nem a partról kiabált nekik instrukciókat. Amikor viharban vagy nem tanácsokra van szükséged. Csodára van szükséged! Szükséged van valakire, aki feltűnik a színen, és Jézus pont ezt tette. Közbelépett a tanítványok viharában.

Ez az evangélium, hogy Isten nem a partvonalon áll és mondogatja, hogy mit tegyél. Eljön hozzánk és találkozik velük, a fájdalmainkban, a félelmeinkben, a depressziónkban, a viharainkban és a bátortalanságunkban. Eljön hozzánk. Micsoda Isten!

Lehet, hogy most elhagyatottnak érzed magad, de nem vagy az.
A Biblia azt mondja János 14:18-ban: "Nem hagylak cserben és nem hagylak magadra, mint egy árvát a viharban - eljövök hozzád." (TLB fordítás) Számíthatsz rá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése