2016. május 29., vasárnap

Olvasnivaló Istenről

Ha mindenütt az örömöt terjeszted, magad is rátalálsz: ez az öröm tízparancsolata

 



Gaston Courtois francia katolikus pap volt, aki 1897-ben született. Papi hivatása mellett, élete fő munkásságának a gyerekek megsegítését és az oktatást tartotta. Gaston atya számtalan karitatív programban vett részt, és 1948-ban megalapította a Nemzetközi Katolikus Gyermekmentő Szolgálatot. 1970-ben bekövetkezett haláláig több mint száz könyvet írt, főként ifjúsági témákban. Egyéniségére jellemző volt a szüntelen derű és az öröm, amivel embertársai felé fordult.



Ő fogalmazta meg “Az öröm tízparancsolatát”, ami mindenki számára útmutató lehet, vallási hovatartozástól függetlenül. Érdemes átolvasni és magunkévá tenni, hogy megtaláljuk azt a derűt, amin nem törnek át a hétköznapok megpróbáltatásai, ami erőt és békét nyújthat belsőnknek, ezáltal pedig vigaszt és támaszt ad a külvilágnak.




Az öröm tízparancsolata
1. Minden reggel hűségesen kérd Istentől az örömöt.
2. Mosolyogj, és tanúsíts nyugalmat kellemetlen helyzetben is.
3. Szívből ismételgesd: “Isten, aki engem szeret, mindig jelen van.”
4. Szüntelenül törekedj arra, hogy csak a jó oldalukat lásd az embereknek.
5. Könyörtelenül űzd el magadtól a szomorúságot.
6. Kerüld a panaszkodást és a kritikát, mert ennél semmi sem nyomasztóbb.
7. Munkádat örömmel és vidáman végezd.
8. A látogatókat mindig szívesen, jóindulattal fogadd.
9. A szenvedőket vigasztald, magadról feledkezz meg.
10. Ha mindenütt az örömöt terjeszted, biztos lehetsz benne, hogy magad is rátalálsz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése