Zsoltárok 139,4-6

„Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.”

 

Amikor egy halandó és véges, azaz korlátozott értelemmel rendelkező ember próbálja megismerni a végtelent, akkor azzal szembesül, hogy milyen kicsiny, apró és jelentéktelen, a világmindenségben. Viszont a makacs ember, még ekkor is ragaszkodni szokott kicsinyes és napról napra változó elméleteihez, amivel próbálja beazonosítani az életét, annak eredetét és a világmindenségének eszenciáját. Ez az eszencia, akárhogy is ágál ellene az ember, az a teremtő, aki személyében gondoskodó és féltőn szerető Isten! Ő az a személyes Isten, akiről a zsoltáríró is úgy tesz említést, hogy minden oldalról körülfogja őt és kezét rajta tartja. Ez minden tudás végső lényege. Aki ezt felismerte, mindent megismert. Ez az ismeret az, amelyben kérdéseinkre választ és szívünkben megnyugvást lelhetünk. Ez az egyszerű tudás, ami végtelen és felfoghatatlan. Mert bonyolult a bonyolultnak és egyszerű az egyszerűnek. Egyedül Isten az, aki világossá tehet előttünk bármit is. De milyen szerencsések is vagyunk, mert a hatalmas teremtő megmutatta nekünk titkát Jézus Krisztusban.

– Áldalak téged Uram!