2016. május 31., kedd

KENNETH COPELAND

Adj utat a Szellem kiáradásának!


Annakokáért mi is, akiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden terhet és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért, nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra. - Zsidó 12:1-2





A test megfegyelmezése. A legtöbb hívőt ez a kifejezés frusztrációra és kudarcra emlékezteti. Tudják, hogy fontos, hiszen Isten Igéje világosan tanítja. De nem tudják, pontosan mit is kellene tenniük.



Egyesek feladták, megvonták a vállukat, mondván, ez úgyis lehetetlen. Mások makacsul küzdenek, hogy megfegyelmezzék a testüket – és egyik harcot a másik után veszítik el.

Ennek nem kellene így lennie. Igazából nem is engedhetjük meg, hogy így legyen. Túl nagy árat kellene fizetnünk ezért.

Te és én áldottak vagyunk, mert a mi generációnk láthatja azokat a jeleket és csodákat, amelyeket a régi idők prófétái szerettek volna látni. Látni fogjuk, hogy Isten Szelleme kitöltetik minden testre. De a bűn hátráltatja a Szellem kiáradását. És csak ha megszabadulunk tőle, akkor fog Isten ereje és dicsősége rajtunk keresztül megnyilvánulni. Csak akkor fogjuk megtapasztalni azokat a csodálatos dolgokat, amelyeknek a próféciák szerint a mi generációnk idején kell megtörténniük.

Tehát hagyd magad mögött a múlt kudarcait. Ne engedd, hogy a test bűnei kiraboljanak téged Isten dicsőségéből. Igenis ki tudsz törni abból a bűnből, amellyel oly régóta küzdesz, és tudsz a Szellem vezetése alatt élni. Nézz Jézusra… Ő megmutatja, hogyan.

Igei olvasmány: 2 Timótheus 2:19-23


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése