Napi áhítat-Egyetlen Istenünk

Ha bálványok uralják éle­tünket, célt tévesztünk. Ha Isten, kiteljesedik az éle­tünk.

Olvasmány: 1Kor 8,1–6 

„Ami pedig a bálványáldozati húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete: az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki azt gondolja, hogy ismer valamit, az még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan ismerni kell. De ha valaki szereti az Istent, azt már ismeri az Isten. Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, mint ahogyan sok isten és sok úr van, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala.”

Magyarázat

Az édenkerti bukás óta az ember krónikus Isten-hiányban szenved. Pascal így fogalmaz: „Mindenkiben van egy Isten alakú űr.” Ezt az űrt próbálja az Isten elől menekülő ember bálványokkal betölteni. Így vált kérdéssé a korinthusi gyülekezetben is, hogyan kell viszonyulni a bálványáldozati húshoz. Ebben az összefüggésben mondja Pál apostol a fenti igeverset. Miért fontos ez nekünk? A mi Istenünk az ég és föld Ura, a királyok Királya. Ő alkotta a világmindenséget, benne minket is. Isten arról is gondoskodott, hogy ne céltalanul, értelmetlenül éljük le életünket. Az Úr Jézus Krisztus által alkotta e világot, mondja igénk, hozzátehetjük, őáltala teremtette újjá életünket és ajándékozott meg az örök élet reménységével.
Kiemelhetjük igénkben az egyetlen szót. Isten nem egy alternatíva a sok közül, hanem az egyetlen Úr. Ő alkotott, szeretetéből megváltott, ő tudja tehát, hogy lehet a legboldogabb az életünk. 

Ha modern bálványainkat imádjuk, „mint ahogyan sok isten és sok úr van” (5. v.), célt tévesztünk, kudarcot vallunk. Életünk, tetteink, szándékaink legyenek kizárólag neki alárendelve, aki egyetlen Istenünk.
Pál apostol az igében első személyt használ, kiemelve, hogy Krisztus a mi Urunk. Elmondhatod ezt te is?

(Vékás Benjámin)