Hét témája: Az Atya gyermekének lenni
Olvasmány: 2Móz 4,19–23
Státuszod nem érdem, de ilyen státusszal ne élj akárhogy!
„Az
ÚR ugyanis azt mondta Mózesnek Midjánban: Menj vissza Egyiptomba, mert
meghaltak mindazok az emberek, akik halálra kerestek téged.
Ekkor fogta Mózes a feleségét és fiait, szamárra ültette őket, hogy
visszatérjen Egyiptom földjére. Isten botját is kezébe vette Mózes.
Mert ezt mondta az ÚR Mózesnek: Amikor visszamégy Egyiptomba, ügyelj
arra, hogy megtedd a fáraó előtt mindazokat a csodákat, amelyekre
képessé tettelek. Én ugyan megkeményítem a szívét, és nem akarja majd
elbocsátani a népet, de te ezt mondd a fáraónak: Így szól az ÚR: Izráel az én elsőszülött fiam.
Azért azt mondom neked, hogy bocsásd el az én fiamat, hadd szolgáljon
nekem!
Ha te vonakodsz elbocsátani, akkor én megölöm a te elsőszülött
fiadat.”
Magyarázat
Isten gyermekével nem történhet akármi és bármi!
Gondoljunk anyatigris-ismerőseinkre, hogyan védik gyermeküket, és
kiállnak mellettük egyszerűen csak azért, mert a gyermekükről van szó.
Ez státusz, nem érdem! A jó szülő nemcsak a jó gyermekét szereti, hanem a gyermekét. Minket sem azért szeret Atyánk, mert annyira jók vagyunk és szeretetreméltók, sokkal inkább azért, mert „mérhetetlenül rászorulunk az ő szeretetére.” (Cseri Kálmán)
Isten nem olyan, hogy gyönyörködik bennünk, amikor kedvesek vagyunk, és letagad, amikor szégyent hozunk rá. Ő tökéletes Atya, aki szeret, és kész. (Aki megérti ezt, azt nem felelőtlen életre sarkallja ez a felismerés, hanem szerető engedelmességre.) Semmit sem tehetünk, hogy jobban szeressen, és semmit se tehetünk, hogy kevésbé.
Isten nem feledkezett meg Izraelről, elsőszülött fiáról sem a fogság alatt, sem utána. Akkor sem, amikor hálásak voltak a mannáért és fürjért, és akkor sem, amikor magukon kívül ugráltak az aranyborjú előtt. Természetesen fájt neki, de akkor sem szerette őket kevésbé.
Isten ragaszkodik hozzánk, és kitart mellettünk! E tény indítson arra, hogy Atyád örömére élj!
Ez státusz, nem érdem! A jó szülő nemcsak a jó gyermekét szereti, hanem a gyermekét. Minket sem azért szeret Atyánk, mert annyira jók vagyunk és szeretetreméltók, sokkal inkább azért, mert „mérhetetlenül rászorulunk az ő szeretetére.” (Cseri Kálmán)
Isten nem olyan, hogy gyönyörködik bennünk, amikor kedvesek vagyunk, és letagad, amikor szégyent hozunk rá. Ő tökéletes Atya, aki szeret, és kész. (Aki megérti ezt, azt nem felelőtlen életre sarkallja ez a felismerés, hanem szerető engedelmességre.) Semmit sem tehetünk, hogy jobban szeressen, és semmit se tehetünk, hogy kevésbé.
Isten nem feledkezett meg Izraelről, elsőszülött fiáról sem a fogság alatt, sem utána. Akkor sem, amikor hálásak voltak a mannáért és fürjért, és akkor sem, amikor magukon kívül ugráltak az aranyborjú előtt. Természetesen fájt neki, de akkor sem szerette őket kevésbé.
Isten ragaszkodik hozzánk, és kitart mellettünk! E tény indítson arra, hogy Atyád örömére élj!
Isten
gyermeke, jöjj ma reggel Atyádhoz, és dicsérd őt, bármennyire is tartasz
a mai naptól.
Vele a hétfő is más!
Vele a hétfő is más!
(Floch Gábor Barnabás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése