Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem-Alfred Christlieb

Dávid ezt mondta: vétkeztem..." "Saul ezt mondta: vétkeztem...  2.Sám 12,13,l.Sám 15,24

Két ember van előttünk. Ugyanazt a szót mondják. Egyiknél megkönnyebbülés, megbocsátás, kegyelem és békesség a következmény, a másiknál elvettetés. Miért? Azt gondolhatnánk, mivel mindkettő megismerte és megvallotta bűnét, Istennek meg kell bocsátania mind a kettőnek. Nem látszik-e Isten igazságtalannak, hogy másként bánik az egyikkel, mint a másikkal? Nem, Isten sohasem igazságtalan. Lényeges különbség van a két bűnvallás között, ha a szó megegyezik is bennük. Dávid fenntartás nélkül beismeri bűnét. Minden kikötés nélkül meghajlik bűneinek nagysága és a megérdemelt büntetés súlya alatt. Nem így Saul. Bár ő is bevallja bűnét, mivel kitudódott, de ellenállás van benne. Megpróbálja bűnét szépíteni és másokra tolni. Ezt mondja: az a jó szándék vezetett bennünket, hogy az Úrnak áldozzunk. A nép vett el a zsákmányból. Saul tisztára akarja mosni magát. Jóllehet szája ezt mondja: vétkeztem, azonban ezt gondolja: mégsem tettem olyan rosszat! Mégsem én vagyok a legrosszabb! Én végrehajtottam Isten parancsát! Az emberek szeme előtt Saul vétke távolról sem volt olyan nagy, mint a Dávidé, aki házasságot tört és gyilkolt. Ezzel szemben Saul egy kis engedetlenséget követett el, mivel az amálekiták állatait és királyát életben hagyta. Miért kegyelmezett meg Isten Dávidnak, és miért vetette el Sault? Dávid töredelme igazi volt. Fenntartás nélkül meghajolt Isten előtt, és nyilvánosan megvallotta bűnét az 51. zsoltárban az egész nép előtt.
Ezzel szemben Saul meg akarta menteni tekintélyét az emberek előtt és így kérlelte Sámuelt: "Vétkeztem, mindazonáltal becsülj meg engem népemnek vénei előtt"!
A mi bűnbánatunk őszinte-e?