Cseri Kálmán Igehirdetései: SZABADÍTÁS

Alapige:Bír 6,1-10

Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr, ezért az Úr Midján kezébe adta őket hét esztendőre, Midján pedig kemény kézzel bánt Izráellel. Izráel fiai rejtekhelyeket készítettek maguknak a hegyekben, meg barlangokat és hegyi erődöket Midján miatt. Mert valahányszor Izráel vetett, Midján, Amálék és más keleti törzsek rájuk törtek. Ott táboroztak, és tönkretették a föld termését, egészen a Gázába vivő útig. Nem hagytak élelmet Izráelben, sőt egyetlen juhot, marhát vagy szamarat sem. Mert jószágaikkal és sátraikkal együtt vonultak fel, úgy jöttek, mint a sáskák, tömegesen, maguknak és tevéiknek száma sem volt, és behatoltak az országba, hogy tönkretegyék. Amikor igen elszegényedett Izráel Midján miatt, az Úrhoz kiáltottak segítségért Izráel fiai.

Amikor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz Midján miatt, az Úr egy prófétát küldött Izráel fiaihoz, aki ezt mondta nekik:

Így szól az Úr, Izráel Istene: Én hoztalak ki benneteket Egyiptomból, kihoztalak a szolgaság házából, kimentettelek titeket az egyiptomiak kezéből és elnyomóitok kezéből, kiűztem azokat előletek, és nektek adtam országukat, és ezt mondtam nektek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek! Ne féljétek az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok! De nem hallgattatok szavaimra.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönünk neked minden percet, amit előtted való csendben tölthetünk. Köszönjük, hogy megsegítettél minket, és ideérhettünk, és hisszük, hogy ajándékot készítettél mindnyájunk számára.

Valljuk, Urunk, hogy így van, ahogy énekeltük, a mi sokszor háborgó és fáradt szívünk is csak tenálad nyugszik meg igazán.

Köszönjük neked, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy békességet ígérsz nekünk, a te békességedet adott nekünk. Nem úgy adod, ahogy a világ adja.

Magasztalunk téged mindazért, amit igéddel eddig elvégeztél bennünk. Kérünk, te magad szólj hozzánk most is az írott igén és a hirdetett igén keresztül és legyen a te szavad ír és gyógyító erő. Olyan nagy szükségünk van rád, és a te gyógyító, tisztító, bátorító szavadra. Kérünk, ajándékozz ezzel meg most minket. Ámen.

Igehirdetés

Sokan olvassuk most kalauzunk szerint a Bírák könyvét. Az Ószövetségnek ez a történelmi könyve úgy mutatja be a mindenható Istent, mint aki szabadító. Aki ezt a könyvet figyelmesen végigolvassa akár egy ültő helyében, Istent mint szabadító urat ismerheti meg.

Éppen ezért szeretnék most néhány bibliai gondolatot mondani a szabadításról, és utána valamit a most felolvasott igéről. I.

Kinek van szüksége szabadításra? Ha valaki rászorul arra, hogy szabadítója legyen, az valami nagy bajról árulkodik. Mert szabadítóra annak van szüksége, aki olyan helyzetbe került, hogy nem tud magán segíteni, ami meghaladja az erejét, csak külső erő segíthet rajta.

Amikor egy állat csapdába esik, akkor nem tud magán segíteni. Lehetséges kiszabadítani, a sérült tagjait esetleg gyógyítgatni. A csapdába esett állatnak van szüksége szabadítóra, és a szabadító tulajdonképpen az életét adja vissza annak, akit kiszabadított. Új lehetőséggel ajándékozza meg.

Néhány egyszerű példán, amit bármelyikünk tudna mondani, szemléljük ezt. A szenvedélyekből csak szabadulni lehet. Sokan megpróbálnak leszokni, van sokféle tudományos próbálkozás is, de egészen más a leszokás és a szabadulás. Mert aki például az alkoholizmusból megszabadul, az utána nem is kívánja. Ott ihatnak előtte. Máskor már elég egy rumos meggy, hogy feltámadjon a régi alkoholszomj, vagy a szagát, ha megérzi, már rettenetes kívánság lesz úrrá az emberen. Aki megszabadult, az nem kívánja. A kívánságot is kiveszi Isten az emberből.

Sok gyerekkel beszéltem most a nyáron is, akiket félelmek kötöznek meg, sokféle félelem. Az egyikükről kiderült, hogy mindenfélével próbálkoztak a szülei, még orvoshoz is vitték. Éjszakánként felkiabált, bepisilt, pedig már nagy volt. Megvolt ennek az oka. És hogyan szabadult meg a félelmeitől? Egyik este elmentek a szülők baráti látogatásra, és a hívő, imádkozó keresztmamára bízták ezt a kisfiút. Ő pedig miután lefektette, még beszélgetett vele, és sokat beszélt neki Jézusról: Jézus mennyire szereti a gyermekeket, hogy milyen nagy hatalma van, mindenkinél erősebb, és különösen azokra szokott vigyázni, akik kicsik, akik gyengék. Amikor éjszaka alszunk, mi nem tudunk magunkra vigyázni, de Ő ott van, és vigyáz ránk. Érdekes módon ettől kezdve nem kiabált és nem volt más kellemetlenség sem. Megszabadult a félelemtől.

És több más, hasonló példát mondhatnánk még.

A Zsidókhoz írt levélben olvasunk azokról, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Vannak ilyenek. Ismerek olyanokat, akik azok is maradtak, mert nem fogadták el Jézus szabadítását, de ismerek olyanokat, akik valóban rabok voltak a haláltól való félelem miatt, és amikor megismerték a szabadító Jézust, akkor megszabadultak ettől a félelemtől.

Sokan beszámolnak őszinte pillanataikban arról, hogy milyen kényszergondolatok gyötrik őket, és minél inkább elhatározzák, hogy arra már pedig nem gondolnak, annál inkább, és annál gyakrabban gondolnak rá. Ebből is Jézus adhat szabadítást.

És hány emberrel beszéltem már, akiket egy életen át rabságában tart valamilyen sérelem, valamilyen gyerekkori sérelem, hogy a testvérét jobban szerették, mint őt. Legalábbis ő úgy emlékszik rá. Vagy akármilyen megaláztatás, bántás, megszégyenítés, és végigkíséri. Már nagyszülő ő is, de még mindig fáj a szíve mélyén. Hálás vagyok Istennek, amikor egyszer-egyszer beszámoltak ezek a testvérek arról, hogy amikor élő hitre jutottak, és szívből meg tudták bocsátani azt az évekkel, évtizedekkel ezelőtt esett sérelmet, megszabadultak ennek a gyötrelmétől, és nem állt ott a közt, aki megbántotta őket, meg őközöttük, hanem szabadon tudtak vele találkozni.

A Biblia beszél arról, hogy az egész emberiség a Sátán fogságába esett. Eladtuk magunkat az ördögnek, amikor Isten ellen fellázadtunk, és nem tudunk magunkon segíteni. Annyira nem, hogy a Rómaiakhoz írt levélben írja Pál apostol: a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is képes engedelmeskedni. Még ha akarna, sem tud engedelmeskedni Istennek, annyira rabjává lett az Isten elleni lázadásnak.

Erre mondja Jézus a János 8. szerint: aki bűnt cselekszik, az rabszolgája a bűnnek. Akit a Fiú megszabadít, az lesz valósággal szabad.

Isten mondja népének az Ószövetségben, hogy ha a párduc meg tudja szüntetni a foltjait, akkor ti is ki tudtok szabadulni a bűn kényszerének a fogságából.

De Pál apostol ujjong amiatt a Kolosséi levél eleje szerint, hogy áldott az Isten, aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szeretett Fiának országába, akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneink bocsánata. (1,13-14).

Isten kiszabadított. Utánunk nyúlt, foglyoknak a mi rabságunkba, megfogott és áttett a határon az Ő szeretett Fiának országába, és ott, akik Őbenne bíznak, azok szabadok.

Ezt a nagy szabadítást végezte el Jézus. Az egész Bírák könyve nagy előremutató nyíl a Szabadítóra, hogy ezek a kis szabadítások előlegek abból a nagy, kozmikus szabadításból, amit a Szabadító végez el, hiszen Jézusnak a neve is ezt jelenti. Amikor Ő a kereszten kimondta: ?elvégeztetett? és meghalt, akkor tulajdonképpen kinyitotta a mi börtönünk ajtaját, és egyben kinyitotta a mennyország ajtaját is, mert abban a pillanatban hasadt ketté a kárpit a szentély és a szentek szentje között. Kimehet a benne hívő bűnös a börtönből, és közvetlenül járulhat a mindenható Isten elé, Jézusra való tekintettel.

Ez az a nagy szabadítás, amiről sok szép énekünk szól, és amiért a mennyei seregek is dicsőítik a Bárányt, a Jelenések könyve szerint.

Amikor Jézus a názáreti zsinagógában összefoglalta a programját, hogy mi végett jött, és idézi az Ézsaiás 61. részt, akkor nemcsak azt mondja, hogy a szegényeknek evangéliumot, vagyis a bűnönöseknek bocsánatot hozott, hanem a foglyoknak szabadulást, a megkötözötteknek feloldozást. Hozott bocsánatot a múltunkra, s hozott szabadulást a jövőnkre nézve.

Sokkal kisebbnek látja sok hívő ember is Istent, mint amekkora Ő. Sokkal kisebbnek gondoljuk azt a szabadítást, amit Jézus elvégzett. Az nagyon nagy szabadítás, az kozmikus váltság volt, és belefér a mi kicsi életünk is. Minden elkövetett bűnünkre teljes bocsánatot szerzett. És nemcsak megbocsátja, amit elkövettünk, de meg tud szabadítani is attól, hogy újra és újra lázadjunk Isten ellen. Ne mondjunk le erről!

Szabadok vagyunk-e mi már sok mindentől, ami korábban megkötözött? Akarunk-e szabadulni mindattól, ami most még lelkiképpen megkötöz? És bízunk-e a szabadító Jézusban annyira, hogy Ő nekünk is teljes szabadulást tud adni?

Ennyit röviden a szabadítás bibliai gondolatáról. Most forduljunk ehhez az igéhez, ami holnap lesz a napi igénk, és holnap kezdődik ez az izgalmas történet arról a szabadításról, amit Isten Gedeon által adott akkor az Ő népének. II.

Miért volt szükség Gedeon idejében Isten szabadítására? Azért, mert a Bírák könyvében négy esemény ismétlődik több mint tízszer egymást követően. Négy dolog követte egymást, és ez mutatja Istennek a végtelen szeretetét és kegyelmét. Ezt olvastuk itt is:

1. Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az Úr.

2. Ezért az Úr Midján kezébe adta őket.

(Aztán jön sok szörnyűség. Olvastuk, hogy mi-mindent tettek a midianiták. Majd erre még visszatérünk.)

3. Amikor igen elszegényedett a nép Midján miatt, az Úrhoz kiáltottak segítségért.

4. És amikor Izráel fiai segítségért kiáltottak az Úrhoz Midján miatt, akkor az Úr küld nekik szabadítót Gedeon személyében.

Azt cselekszik, amit rossznak lát az Úr, vagyis elkezdenek bálványokat istenként tisztelni, mint a környező pogány népek. Ennek megvan a következménye, jön valamilyen ellenség, amivel nem bírnak, önerőből nem tudnak megszabadulni. Akkor kiáltanak az Úrhoz, és Isten kegyelmesen válaszol, és mindig küld egy szabadítót. Aztán egyszer vége. Eljön az utolsó, mert vég nélkül nem lehet Isten kegyelmével sem játszani.

Nos, miért látta az Úr rossznak, hogy Izráel népe szobrokat, bálványokat is tisztelt istenként, hiszen Istent is tisztelte? Miért nem volt ez elég? Mindnyájan tudjuk, hogy pontosan ez az is haragította meg mindig. Mert ha egyedül Ő a valóságos Isten, az élő Isten, aki teremtette a világot és kihozta az Ő népét Egyiptomból, és beszélt velük a prófétákon keresztül, ha nincs más Isten, akkor ne imádjanak senki és semmi mást istenként. Mert ha igen, akkor ezzel kilépnek az Istennel való szövetségből.

A szövetségkötéskor Isten hatalmas ígéreteket adott az Ő népének. Egyebek közt azt is, hogy amíg hozzá hűségesek lesznek, úgy élnek, mintha egy erős várfal venné őket körül, és azon belül biztonságban vannak. Isten erre számtalan bizonyítékot adott. Óriási túlerővel szemben is megvédte őket, pótolta a termést, ha az kiesett, győzelemről-győzelemre segítette őket, amíg csak az élő Istent imádták Istenként. Amíg dicsőítették Őt azzal, hogy bíztak benne, addig megmutatta, hogy Ő kicsoda, milyen a hatalma, és hogy szereti a népét. Mihelyt azonban kiléptek ebből a várból, ebből a szövetségből, és kacérkodni kezdtek idegen, úgynevezett istenekkel, akkor védtelenekké váltak.

Nem Isten jött, hogy most elveri a port rajtuk, mert milyen csúnyán viselkedtek ? ők hozták magukat olyan helyzetbe, ahol nem működött a védelem. Kiléptek a szövetségből, és bármilyen ellenség (sokszor náluk kisebb ellenség is) elbánt velük. Ezért mondta Isten olyan sokszor nekik: ne engedjenek a kísértésnek. A pogány népek imádják azt, amit akarnak, őnekik azonban megadatott, hogy ismerik az egy igaz élő Istent, akkor őt imádják, benne bízzanak, tőle várjanak és kérjenek mindent, és akkor védve lesznek.

Újra és újra hűtlenekké váltak Istenhez. Ez az első lépés.

A második: akkor, mint védtelenek, szembe találják magukat sokféle bajjal. Például ilyenekkel is: a midianiták harcias néptörzs voltak, de nem szerették a vérengzést. Éppen ezért ilyen módszereket választottak, hogy amikor Izráel elvetette a gabonát, eljöttek és feltúrták a földet. Tönkretették a vetést, hogy ne legyen belőle termés. Vagy megvárták (erről is van szó később), hogy betakarítsák a termést. A gabona a magtárban volt, a must forrt a tömlőkben, a gyümölcsöt is leszedték és a raktárakban volt, és akkor jöttek. Kiürítettek minden raktárt, és mentek kiéheztetni az ellenséget. És iszonyatos éhínség pusztított a nyomukban.

Azonkívül jól felfegyverzett seregük volt. Idomított harci tevékkel jelentek meg. Ez olyan volt, mint amikor a tankok megjelentek, vagy a második világháborúban a különböző egyre többet tudó bombázók, és nem volt senki, aki megállt volna előttük. A pici Izráel meg végképp nem. Amikor egészen elszegényedett Izráel, akkor az Úrhoz kiáltottak.

Az ember azt kérdezi: miért kellett ezt megvárni? A tékozló fiú példázatában mindig megállok itt, és nem tudok rá választ adni: amikor mindenét elköltötte, akkor kezd gondolni arra, hogy van nekem apám is, haza kellene menni. Miért nem előbb? Mert ez az ellenség annyira rabul ejti azokat, akik nem az egy igaz Istenben hisznek csupán, hogy a józan eszüket is elveszi. Miért nem számította ki a tékozló fiú: ha ilyen tempóban fogy az örökség, akkor előre meg lehet mondani, mennyi időre elég. És ha elfogy, akkor mi lesz? Akkor változtassak még idejében az életmódomon. De nem. Éppen ezért fogoly, rab az Istent igazán nem tisztelő ember, hogy a józan eszét is elveszíti.

Nos, ők is, amikor már mindenestől elszegényedtek, akkor kiáltanak Istenhez. Válaszol-e vajon Isten? Kegyelmes volt, és válaszolt, és akkor hívta el Gedeont.

És hogy folytatódik ez a történet? Úgy, hogy Gedeon mindenekelőtt kap egy furcsa parancsot. Mivel az ő apja is felállított egy Baal szobrot, egy pogány bálványt az udvaron, mindenekelőtt azt döntse le. Gedeon apja tekintélyes ember volt, közismert, valószínű a faluközösség valamelyik vezetője lehetett, és az egész falu ismerte ezt a szép bálványszobrot, körülültetve szent fákkal. Ezt nem lehetett feltűnés nélkül ledönteni. Megteszi Gedeon, vagy nem?

Sokszor itt akad el egy-egy hívő ember lelki fejlődése, hogy amikor Istentől számára furcsa, kényelmetlen, kellemetlen, áldozattal járó parancsot kap, azt nem teljesíti. Elkezd alkudozni: majd később, majd valaki más, miért kell ez, miért éppen ő ? és engedelmesség híján nem lesz szabadítás.

Gedeon engedelmeskedett. Nem értette, miért kell, hiszen egy csomó szobor áll még a többiek udvarában. Miért éppen náluk kell kezdeni? De nem okoskodott, nem halogatta. Félt nagyon. Egyedül kevésnek érezte magát. Szól a jó barátainak. Nem merik nappal megcsinálni, de éjszaka nekilátnak. Ledöntik a szobrot, kivágják a szent fákat. Mi lesz most?

A legtöbben ismerjük a folytatást. Isten kezdi megmutatni a hatalmát, kicsoda Ő, a valóban élő és cselekvő Isten.

Reggel felzúdul a falu, követelik annak a fejét, aki ledöntötte a szobrot. Gedeon apja mint házigazda megy ki, mit fog csinálni? Isten ad neki különös bölcsességet. Azt mondja a tömegnek: miért kiabáltok ti itt, mi a probléma? Hát a Baal isten, nem? Akkor nem szorul arra, hogy magunkfajta emberek védjék meg. Ha ő isten, majd megmutatja, majd bosszút áll azon, aki ledöndötte a szobrát. Erre nem lehetett mit mondani, mert éppen ez volt a rögeszméjük, hogy Baal isten és ezért nem szabad bántani a szobrát.

A saját fegyverükkel védekezett Gedeon apja. Isten így védte meg Gedeont. Aztán megkapja a parancsot, hogy toborozzon hadsereget, de akkor meg haza kell küldenie egy részét. A végén maradnak mindössze háromszázan, a midianiták pedig vannak százharmincötezren. Négyszázötvenszer annyian, mint ők. És Isten a kezükbe adja. Ez a kifejezés utal mindig arra, hogy kicsoda a szabadító Isten, amikor előre megmondja: a kezetekbe adom őket. Nem ti fogtok győzelmes csatát vívni, ti csak tegyétek azt, amit mondok ? mondja Isten ? és majd én a kezetekbe adom.

A háromszáz ember nem is fegyverekkel, hanem kürttel, korsóval, fáklyával olyan riadalmat kelt a midianiták táborában, hogy szerencsétlenek lemészárolták egymást. Gedeonéknak csak az maradt, hogy kikergessék az életben maradt maradékot az országból.

Ilyen a szabadító Isten, és így cselekszik.

Hol kezdődött ez a szabadítás? Isten szabadításának a természetrajzáról szeretnék még mondani néhány dolgot.

Nem azon az éjszakán kezdődött a szabadítás, amikor Gedeonék Isten utasítása szerint körbevették az ellenséges tábort. Sokkal előbb kezdődött. Az örökkévalóságban kezdődött minden szabadítás. Azt mondja a Biblia: Isten szívében kezdődött. Isten az örökkévalóságban úgy döntött, hogy nem hagyja az embert a bűn rabságában, az ördög rabságában, hanem szabadulást készít, szabadítót készít. A Jelenések könyvében olvassuk: a Bárány megöletett a világ teremtése előtt. Isten az időn kívül van, csak nekünk van ilyen: tegnap, holnap. Ő egyben lát mindent, és az örökkévalóságban eldöntötte, hogy ad lehetőséget az embernek a szabadulásra, és mindent megtett azért, hogy legyen nekünk szabadulásunk.

Aztán folytatódott ez a szabadítás Gedeon szívében. Amikor Isten elhívja őt, nem tudja ezt komolyan venni és kezd magyarázni: Uram, valami tévedés lehet, mert az én családom jelentéktelen család. Sőt a törzsem is a legkisebbek közül való, és én is egyszerű, tudatlan fiatalember vagyok. Valaki másra gondolhattál te. Aztán Isten meggyőzi őt különböző módon. Attól kezdve viszont akármit mond neki Isten, azt teljesíti. Ha remegett a térde, hangja, szíve, mindene, akkor is.

Volt olyan egyszer, hogy, alig mert egy lépést megtenni, és egy jó barátjával éjszaka kúsztak le hallgatózni az ellenség táborához közel, de akkor is megtette azt, amit Isten mondott neki. Az ő szívében folytatódott, és itt erre az első lépésre szeretnék hangsúlyt tenni. A háromszáz vitéz győzelméről sokat szoktunk hallani, de az első lépést lehetett a legnehezebb megtenni: menj haza, és mindenekelőtt vágd ki az apád udvarán levő szent fákat. Ez az istenségek elleni halálos vétek volt, hogy döntsd le a Baal szobrot, ami előtt hajbókoltak, meg áldozatot mutattak be neki, mintha isten lenne. Hát ez borzasztó, ez életveszélyes dolog.

És Gedeon életveszélyesen rábízza magát Istenre. Arra az Istenre, akit még nem is ismer igazán. Sok mindent tudott róla, de az elején még azt hiszi, Istennel lehet vitatkozni. Kicsit pökhendi, gőgös hangot használ. Aztán megismeri egyre jobban. Egyre jobban megtanulja tisztelni és feltétel nélkül bízni benne. Ha nem értem is, amit mond, megteszem. Ha nem tudom megindokolni senkinek, hogy most miért viselkedem úgy, miért küldi haza a sereg egy részét, amikor úgyis kevesen vannak ? ezt mondta az Úr, és neki ez elég. Érti Isten szavát, és feltétel nélkül kész engedelmeskedni annak. Elkezdi a tisztogatást otthon, a saját portájukon.

Az ilyen embereket tudja használni Isten mások javára, egy kisebb vagy nagyobb közösség javára.

Meg kell tanulnia Gedeonnak, hogy először annak kell visszatérnie Istenhez, annak kell megtérnie igazán, akit Ő elhívott és használni akar mások érdekében. Akármilyen lelki állapotban nem szolgálhat senki sem Istennek. A lelki kondíciónknak, a lelki tisztaságunknak rendben kell lennie, kerül, amibe kerül.

Néha otthon a legnehezebb, hiszen eddig sosem imádkoztunk. Majd mostantól kezdve. Eddig nem volt a napirendjében valakinek, hogy olvassa a Szentírást, most meg rajtakapják újra és újra a rokonok: megint a Bibliát bújod. Hogy magyarázza meg, hova tegye az ezzel járó sértő, bántó megjegyzéseket...? Akinek van bátorsága otthon elkezdeni.

Olyan tanulságos volt számomra: a múltkor valaki elsorolta, hogy mennyit háborgott a felhalmozott nagy államadósság miatt, és amikor egyszer vádolt, szidott mindenkit, aki ebben az ő látása szerint részes volt, eszébe jutott: és ő? Nem tartozik senkinek? Mekkora adósságot halmozott fel. Mi-mindent nem kapott meg tőle a felesége, az öreg szülei, a gyerekei stb. És azt mondja: amikor munkához látott és mindezt feltérképezte, hogy mi-mindent nem adott meg azoknak, akiknek tartozik, és elkezdte törleszteni az adósságot, megadni azt, amit neki kell megadnia, sokkal tisztábban, világosabban látott egyéb kérdésekben is. És egy idő után Isten elkezdte őt használni mások javára.

Amíg a magam portáján nem sepregettem, addig ne akarjak kiseperni a világból senki mást.

Gedeon kész volt ebben engedelmeskedni. Ilyen kényes isteni parancsot is teljesíteni, és így kerülhetett sor arra, hogy attól kezdve aztán egyre gyakrabban megértette Isten parancsait. S mivel mindegyiket kész volt teljesíteni, egyre nagyobb csodákat látott. Ezt a végső nagy szabadítást már végképp nem ő hajtotta végre, hanem szinte csak nézi, hogyan munkálkodik Isten. Őket is felhasználta Isten, de szokatlan módon. Dárdát, kardot, pajzsot nem adott a kezükbe. Fegyvertelenül győztek le egy nagyon jól felfegyverzett, nagy túlerőben levő ellenséges csapatot. Vagyis: Isten kezükbe adta őket.

Olyan sok mindentől félünk mi is. Néha megvan az okunk az aggodalomra. Néha beindul a fantáziánk, és elképzelt, lehetséges nehézségektől is elkezdünk félni már most. Mi lesz, ha ez meg az bekövetkezik... és valószínű, hogy nem következik be. És ha bekövetkezik, akkor már most meggyötör engem? Elég lesz, ha majd akkor szembenézek vele ? de nem, hanem aggodalmaskodom. Megvannak nekünk is a midianitáink.

Ilyen nagynak látjuk-e Istent, ahogy az a Gedeon történetéből kiderül? Rá merjük-e bízni magunkat ilyen életveszélyesen, hogy ha esetleg nem teljesíti Isten az ígéretét, akkor valóban nagy baj lesz. De Ő bizonyos, hogy teljesíti, csak valóban azt tekintsük Isten ígéretének, ami meg van írva, amit Ő mondott, és ne azt, amit szeretnénk, hogy cselekedjen. Ebben azonban megint csak a mi Urunk segít nekünk. Segít abban, amit a Zsidókhoz írt levélben így olvasunk: az érzékeink egyre finomabban mutatják, hogy mi a jó, mi a rossz, mi az, ami Istentől való, és mi az, ami nem.

Ne felejtsük, hogy az igazi nagy szabadítást a mi Urunk Jézus Krisztus végezte el. Minket is kiszabadított a sötétség hatalmából. Boldog az, aki valóban kilép a börtönből, belép az Isten országába, és attól kezdve, amit Isten szavaként megért, Biblia-olvasás közben, másokkal beszélgetve, igehirdetésből, azt feltétel nélkül kész engedelmesen cselekedni. Akkor használ minket Isten mások javára.

Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk türelmedért. Őrizz meg minket attól, hogy visszaéljünk vele. Szeretnénk most mindjárt engedni annak, amit számunkra hangsúlyossá tettél.

Köszönjük, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük, hogy nemcsak Gedeont utasítottad, tanácsoltad és védelmezted, hanem mindez reánk is érvényes lehet. Adj nekünk bátorságot kilépni minden kötelékünkből. Abból a börtönből, amibe születtünk. Adj nekünk bátorságot bízni benned, és megtapasztalnunk, hogy akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad.

Könyörgünk hozzád azokért, akik sokféle szenvedélynek, bűnnek, rossz szokásnak, félelemnek a rabjai. Adj a szívünkbe szeretetet, hogy szeretettel tudjuk hirdetni a szabadulás evangéliumát.

Könyörgünk hozzád, Úr Jézus, hogy te legyél itt a magvető a jövő hét estéin. És te, a Szabadító, győzz meg mindannyiunkat arról, hogy készen van a szabadulás minden benned hívő számára. Adj itt sokunknak bocsánatot és szabadítást.
Ámen.