2017. május 24., szerda

Köszöntünk Szent Szellem!: MÉG AZ ELLENSÉG IS PRÓFÉTÁL

"Követeket küldött azért Saul, hogy Dávidot fogják meg. Amint azonban meglátták a prófétáknak seregét, akik prófétáltak, és Sámuelt, aki ott állott, mint az ő elöljárójuk; akkor az Istennek Lelke Saul követeire szállott, és azok is prófétáltak." (1Sám 19:20)

Amikor Ellen Harmon 15 éves volt, nagyon mélyen és őszintén ápolta kapcsolatát az Úrral, de meglepődött azon, hogy Isten milyen élénken megmutatja számára álomban Jézust és a hatalmas mennyei templomot. Amint még szorosabb közösségre jutott az Úrral, Ellen arra a meggyőződésre jutott, hogy meg kell osztani másokkal is hitét. Egy kis csoportos összejövetelen, amelyet a Maine állambeli Portlandben tartottak, a Szentlélek olyan hatalmas erővel töltetett ki rá, hogy elhagyta az ereje. Ez a természetfeletti jel sokaknak nagy bátorságot adott, ám másokból heves ellenállást váltott ki.

Egy család, amelynek tagjai a vele szembenállók szószólói voltak, részt vett egy összejövetelen, s egy férfi hangot is adott kételyeinek Ellen tapasztalatát illetően.
"Ám alig hagyta abba mondandóját, amikor egy jól megtermett, erős férfi, egy odaszentelt életű, alázatos keresztény ott esett össze a szeme előtt Isten hatalmától, és a szobát betöltötte a Szentlélek." 
E tapasztalat után Ellen bizonyságot tett Jézus iránti odaadó szeretetéről. A férfi, aki azért jött, hogy hiteltelenítse a fiatal "Dávidot", az őszinte bűnbánat könnyeivel kezdett prófétálni.
Mint a próféták Saul idejében, ez az egykori ellenség is bizonyságot tett az imájára kapott, csodálatos válaszról, és dicsőíteni kezdte Jézust, hangos szóval imádva az Istent.

Imádság a mai napra
"Dicsőítem nevedet, Uram! A gonosz ellenállást saját dicsőségedre fordíthatod a Szentlélek hatalma által. Köszönöm a bizonyosságot, hogy Isten mindig győz a gonosz felett!"



Garrie F. Williams írása alapján

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése