2023. november 5., vasárnap

💥Reggeli dicséret🌹Amikor összeáll a kép

💞És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.”
 Az apostolok cselekedetei 9:18-20

Ölni akart az igazságért. Mert voltak, akik szerinte nagyon nem jól hittek és éltek az övéi között, és ezektől a tévtanításoktól muszáj megtisztítani az egyigaz vallást. 
Ha kell, tűzzel-vassal kigyomlálni, írmagja se maradjon. Az igazságot meg kell védeni. 
És ő csak ment, hogy tisztítson, hogy védjen öldökölve.

Aztán jött a mennyei fényvillanás, a pördülés, a vakság, az ima, a látomás, egy kéz érintése, az „atyámfia”. Isten kockázatos, de jól átgondolt lépései a sakktáblán azért, hogy megmentse Pál életét. 
Azét a Pálét, aki Saulként ölni indult, és végül megtapasztalta a kegyelmet. 
Mert őt nem ölte meg sem Krisztus, sem Anániás, sem a keresztény testvérek egyike.
 Sőt, a Názáreti érte is meghalt, Anániás pedig a Szentlélek erejével meggyógyította. 
Pált nem ölték meg. Pál életet kapott. Megpördült, megvakult, meggyógyult. Mert találkozott Krisztus szeretetével.

Aztán elindult, mert nem bírta magában tartani. Már gyógyítani ment a damaszkuszi zsinagógákba, hogy ők is találkozhassanak a Názáreti Jézus evangéliumával, Isten szeretetével. 
Nem tűzzel-vassal, hanem Szentlélekkel. Pál továbbra is élt-halt az igazságért, de az igazság számára már nem az élettelen betűk, hanem maga Krisztus volt. Krisztus, aki meghalt és feltámadt érte és a másik emberért is. 
Mint akiben összeállt végre igazán a kirakó, ami eddig valami torz képet mutatott, de most már megvan a hiányzó darab, és valami csoda, ami így kirajzolódik. 

Egy csoda, amit mindenkinek meg kell látni. Csoda, ami Veled is megtörténhet.

(Szilvási-Csizmadia Andrea)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése