2016. május 16., hétfő

Győztes élet: Boldog ember az, aki az Úrban bízik!


 Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik. 
Zsoltárok Könyve 34:9
Sokszor elmosolyodom, amikor arra gondolok, hogy milyen csodálatos dolog hívőként élni és tudni, hogy a Seregek Ura velünk van, az, aki teremtette az eget és a földet, napot, a csillagokat...a világmindenséget. Aki szólt és lett. Nem bálvány, hanem imameghallgató, élő Isten, aki annyira szeretett téged és engem, hogy az egyszülött Fiát küldte el, hogy megváltson téged a golgotai kereszten. És igen, boldog vagyok, hogy megismerhettem Őt.
Tudom, hogy minden imámat meghallgatja, soha nem hagy el és kitart mellettem. Amikor valami nehézség van az életemben, tudom, hogy az Úr kiment a bajból és már nem is csodálkozom akkor, ha valami olyan történik, ami ember számára lehetetlen lenne...de Istennek nem az. És akkor elmosolyodom és azt mondom: "tudom Uram, hogy ez te voltál. Köszönöm." 
Sokszor érthetetlen ez a nyugalom a nem hívő ismerőseim számára, ami nem engedi, hogy kétségbeessek. Egészen egyszerűen azért, mert tudom, hogy nem a látható dolgokra kell néznem, hanem a láthatatlanokra. És mert bízom az Úrban, a mennyei Atyámban, aki gondot visel az övéiről. És igen, boldog vagyok, hogy vele járhatok, hogy a hitem által erőssé válok. Jöhet bármi, tényleg bármilyen próba, nem csüggedek, mert tudom, hogy akik az Úrban bíznak, meg nem szégyenülnek soha. És tudjátok, lehet, "hogy sok baja van az igaznak, de mindegyikből kiment az Úr." 
Én azt szoktam csinálni, hogy amikor érzem, hogy a problémák felém tornyosulnának, elkezdem Istent dicsérni. Hálát adok a jóságáért, a bizonyságokért, amiket tőle kaptam az életemben. És ekkor a hála kiszorítja az aggodalmat a szívemből...mert Isten jó, csodálatos terve van az életeddel és nem kér tőled mást, csak azt, hogy bízz benne. 
És ugye tudod: az Isten nem ember, hogy hazudjon. Amit megígért, megcselekszi. És ő azt mondta: megtart a veszedelemben, minden bajodból kiment téged, ellenségeidet lábad alá teszi. Kígyókon taposol, a hiteddel pedig hegyeket mozdíthatsz el. Bízz az Úrban és Ő megszabadít! Te pedig boldog leszel és áldott életet élsz majd. Mert Isten jó.
Áldás!
Jurák Kata
http://napiige.blogstar.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése