l.Sám 18,23,l.Sám 10,22,l.Sám 15,12,2.ám
Mintha két létra állna itt előttünk az Igében, Dávid létrája, amit mindnyájunknak ajánl a Szentírás, és Saul veszedelmes létrája.
Dávid létrája lefelé vezet az alázatosságba. Ő szerette az alázatot kezdettől fogva. Mikor Góliáton aratott győzelme után arra biztatták, hogy vegye el a király lányát, akit neki a győzelem jutalmaként megígértek, ő ezt felelte: "Oly kicsiny dolog előttetek, hogy a király vejévé legyen valaki! Hiszen én szegény és megvetett ember vagyok"? Ezek a szavak mély bepillantást engednek Dávid szívébe. Őt Sámuel próféta Isten megbízásából ünnepélyesen királlyá kente. Legyőzte Góliátot, akitől Izrael egész hadserege remegett. Az egész országban énekelték e dalt: "Megverte Saul az ő ezerét, Dávid is az ő tízezerét". Mindez azonban nem tette őt kevéllyé. Ő "szegény és megvetett ember" maradt a saját szemében.
Sok év után látjuk Dávidot újra. Közben a királyi székbe jutott, sok népet legyőzött, és Izrael határait úgy kiterjesztette, mint senki sem előtte, sem utána. A szentláda Jeruzsálembe vitelénél találjuk. Örömét úgy fejezi ki, hogy körültáncolja a szentládát az egyszerű nép körében.
Kevély felesége, Mikál kicsúfolja ezért. Ő azonban ezt mondja neki: "Sőt még ennél is jobban meg akarom magamat alázni és még inkább alábbvaló akarok lenni a magam szemében".
(2.Sám 6,22 új ford.) Boldog, aki Dáviddal együtt alászáll a szív igazi alázatába.
Isten felnyitja annak áldásai kincsestárát, és kegyelmét adja neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése