2016. október 11., kedd

MAI IGE - Bob Gass írásaiból-Az idők jelei 1.

„… mi lesz a jele a te eljövetelednek…?” (Máté 24:3)




Amikor a tanítványok azzal a kérdéssel fordultak Jézushoz, hogy mi lesz eljövetelének jele, ő azt mondta nekik, hogy a dolgok rosszabbra fognak fordulni, mielőtt jobbra fordulnának. Majd így folytatta: „Vigyázzatok, meg ne rémüljetek…”(Máté 24:6).
Ez a szó, amit a „megrémül” igével fordítanak, amit Jézus csak itt, ez egyetlen alkalommal használt, szó szerint azt jelenti: „jajgatni, hangosan kiáltani”. Lényegében azt mondta ezzel: „Ne essetek pánikba, ha rossz dolgok történnek!” A következő néhány napban nézzük meg azokat a jeleket, melyekről Jézus azt mondta, hogy visszatérését fogják hírül adni.
Félrevezetés, tévtanítások lesznek:
„Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! – és sokakat megtévesztenek.” (Máté 24:4–5).
Figyeld meg, sok megtévesztő lesz, és sok megtévesztett. Jézus azt is mondja, hogy ezek az ő nevében fognak jönni, Isten szolgáinak adják ki magukat, és azt állítják, különleges helyzetük van, és felsőbbrendű spiritualitással bírnak. Belső értesülésekkel dicsekednek, és tanításaikat efféle kifejezésekkel cifrázzák: „Isten azt mondta nekem”, azt sugallva ezzel, hogy olyan információkhoz van hozzáférésük, amilyenekhez a hozzánk hasonló átlagembereknek nincs. Ne hagyd, hogy félrevezessenek!
Jézus arra is figyelmeztetett: „hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is” (Máté 24:24).


Tömegek és csodák – ha ilyet látsz, légy óvatos! A sátán mindkettőt tudja hamisítani.


Vizsgáld meg alaposan a tanításukat a Szentírás fényében!


Összpontosíts egy kérdésre: „Jézus felé vezeti ez az ember a hallgatóságát?”


Csak egy névnek van hely a kijelölt keretben – és az Jézus neve!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése