2016. október 31., hétfő

Köszöntünk Szent Szellem!- A SZENTLÉLEK BEFOLYÁSA ALATT

"Meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szentlélekkel" (Efézus 5:18)



Az Újszövetség legalább nyolc alkalommal beszél emberekről, akiket betöltött a Szentlélek. De arról is szól, hogy lelkünket átjárhatja az ellenségeskedés, az irigység, a zűrzavar és igazságtalanság is. A "betölt" kifejezés tehát ebben a szövegkörnyezetben azt jelenti, hogy egy érzelem, egy attitűd, egy külső erő uralkodik rajtunk, birtokba vesz, illetve kontroll alatt tart. Betöltött-e már valaha a düh vagy a szeretet? Ha igen, akkor tudod, miként hat egyik vagy másik a gondolkodásodra, a tetteidre, sőt, még az étvágyadra is. Hasonló a helyzet akkor is, mikor valakit az alkohol tölt be - ilyenkor teljesen annak befolyása alá kerül.
Pál kétszer tett olyan kijelentést, hogy az efézusiakat elpecsételte a Szentlélek (Efézus 1:13; 4:30). A Lélek a megtéréskor vett lakozást bennük. Általa biztosította őket Isten arról, hogy örök életük van (1:14). Az apostol azonban most arra figyelmeztette őket, hogy minden nap rendeljék alá magukat teljesen a Szentléleknek, hogy Ő legyen életükben az uralkodó befolyás. Sok újjászületett keresztény tett már bizonyságot arról a hatalmas változásról, ami a Szentlélekkel való betöltekezés után történt életében. Dr. Walter L. Wilson - hivatása szerint orvos - elmondja, hogy megtérésekor égő szeretet ébredt benne a Szentírás után, és buzgón szolgálta Istent, de folyamatosan zavarta, mennyire meddő a keresztény tapasztalata és missziója.
Ezután következett 1914. január 14-e. Dr. Wilson dolgozószobájának szőnyegén feküdt, mert mélységesen meg volt arról győződve, hogy mekkora szüksége van a Szentlélek betöltésére. Figyeljük meg imáját, ami megváltoztatta az életét! "Ott, az éjszaka csöndjében így szóltam a Szentiélekhez: 'Uram, jogtalanul bántam veled egész keresztény életemben. Úgy viselkedtem veled, akár egy szolgával. Amikor szükségem volt rád, hívtalak; ha valamilyen feladat állt előttem, csak intettem neked, hogy gyere, és segíts elvégezni a munkát.. Soha többé nem akarom ezt tenni. Én most neked adom egész lényemet, tetőtől talpig a tiéd vagyok.. Átadom magam neked, hogy olyan életet élhessek, amilyet Te szeretnél.' " (V. Raymond Edman: They Found the Secret [Ok megtalálták a titkot], 123.) Nem csoda, hogy dr. Wilsont orvosként nagyon sokan szerették, s rengeteg lelket nyert meg az Üdvözítőnek.
Imádság a mai napra
"Szentlélek, engedélyt adok neked, hogy egész lényemet birtokba vedd, és tetszésed szerint használj engem."
Garrie F. Williams írása alapján

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése