2016. október 31., hétfő

Kenneth E. Hagin: Hét dolog, amit tudnod kell a szent gyógyulásról

Az 1Korinthus 12:9 szerint az egyik szellemi ajándék, amit Isten a Gyülekezetbe helyezett, a gyógyítások ajándékai – elkülönül a többi módtól, amivel a gyógyulás megkapható.

Mi ez a „gyógyítások ajándékai”?

A gyógyító erő természetfeletti megnyilvánulása egy emberen keresztül a másik ember irányában. Legegyszerűbben így lehet ezt meghatározni.
Minden, amit Istentől kapunk, ajándék. Ezért, általánosságban szólva, minden gyógyulás ajándéknak tekinthető. De ez még nem a „gyógyítások ajándékainak” megnyilvánulása.

A gyógyítások ajándékainak megnyilvánulását a Szent Szellem kezdeményezi.

Jézus szólt a szellememhez a Szent Szellemen keresztül, hogy mit tegyek és mit mondjak az anyósomnak, hogy meggyógyuljon. Másnap készült bemenni a kórházba, hogy megoperáltassa a golyváját. Egyáltalán nem volt hite a gyógyulásban; ha valaki számít arra, hogy meggyógyul, akkor nem összecsomagolt bőrönddel várja, hogy kórházba menjen. A hang azt mondta nekem:

„Odaadtam neked a gyógyítások ajándékait és elküldtelek, hogy szolgálj a betegek felé.”

Amikor megtettem azt, amit Isten Szelleme mondott nekem, a golyva látható része azonnal eltűnt, mint amikor gombostűvel beleböknek egy léggömbbe.
Ő nem azért gyógyult meg, mert hitt Istenben. Ha később megkérdezték volna tőle, azt felelte volna:
- Nem, nem. Tudom, hogy ez nem az én hitem volt. Ilyen dolgokhoz nem lett volna hitem.
Tudjátok, hogy miért gyógyult meg? Mert Isten Szelleme megmondta, hogy mit tegyek.

A gyógyítások ajándékainak megnyilvánulása nem úgy működik azonban, ahogy én akarom, hanem úgy, ahogy a Szellem akarja.

Előfordult például, hogy mindennel próbálkoztam, mindent elkövette, mindent elmondtam, amit ilyenkor szoktam mondani – és semmi nem történt.

Már beletörődtem, hogy semmi sem történik, és azt mondtam: „ez már soha többé nem fog megtörténni.” Aztán mégiscsak kezdtek megtörténni a dolgok. Tudnunk kell, hogy a Szellem megnyilvánulása úgy történik, ahogy a Szellem akarja.

Köszönet Istennek ezekért a megnyilvánulásokért. Én hiszek bennük.

Ez azonban csak egyik útja annak, hogy elnyerjük a gyógyulást. A legjobb mód valamennyi közül, ha egyszerűen ismerjük az 1Péter 2:24-et:

„Akinek sebeivel gyógyultatok meg.”

(Nem meg fogtok gyógyulni, hanem már MEGGYÓGYULTATOK! :)

Forrás: Kenneth E. Hagin: Hét dolog, amit tudnod kell a szent gyógyulásról c. könyvéből


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése