2017. május 2., kedd

Kenneth E. Hagin-Erőink egyesítése

Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?- Róma 8,31. 32.



Isten és te együtt munkálkodtok, hogy végrehajtsátok az Ő megváltási tervét e világra vonatkozóan. Isten éppúgy nem boldogul nélküled, mint ahogy te sem boldogulhatsz Őnélküle.
Ezért is adta nekünk Jézus a szőlőtő és a szőlővesszők példázatát. A szőlőtő nem tud gyümölcsöt teremni a szőlővesszők nélkül, a szőlővesszők pedig nem tudnak meglenni a szőlőtő nélkül. A mai igehelyünk a rómaiakhoz írott levél első nyolc fejezetének egyik végkövetkeztetése. 

Azt mutatja meg nekünk, hogy az Atya Isten teljesen egy a gyermekeivel. Bemutatja azt a tökéletes közösséget és együttműködést, amit Isten gyermekei élveznek Mennyei Atyjukkal. Megmutatja, hogy Isten gyermekeinek hatalma van a sötétség erői és a körülmények felett. És Isten betetőzi ezt a 37-es versben: „De mindezekben győzteseknél is többek vagyunk Őáltala, aki minket szeretett.”
Isten tevékenyen munkálkodik az érdekedben. Támogat téged és kiáll melletted. Folyamatosan harcol érted. Folyamatosan betölti minden szükségedet az Ő bőséges kegyelmének kincsestárából. Az Ő bölcsességét és az Ő képességét adja neked!


Megvallás: Isten értem van! Ki lehet ellenem? Én egy vagyok az én Atyámmal! Ő cselekvő módon munkálkodik értem. Betölti az én szükségeimet. Én közösségben vagyok Vele és együtt munkálkodom Vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése