|
1 Amikor Józsefet
Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől, akik odavitték, egy
egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. 2 De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt. 3 Látta az ura, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. |
|
4 Megnyerte József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. 5
Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette,
megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért, és az ÚR áldása
volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt. 6
Ezért Józsefre bízta egész vagyonát, és semmire sem volt gondja
mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. - Józsefnek szép
termete és szép arca volt. |
|
7 Ezek után az történt, hogy Józsefre szemet vetett urának a felesége, és ezt mondta: Hálj velem! 8
Ő azonban vonakodott, és azt felelte ura feleségének: Nézd, az én
uramnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta egész
vagyonát. 9 Senki sem nagyobb nálam
ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mivel te a
felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az
Isten ellen?! 10 Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem hallgatott rá, hogy mellé feküdjék, és vele legyen.
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése