2017. január 31., kedd

Igei megvallások


Megigazultam hit által és békességem van az Atyával, mert az Ő Fiának vére megszabadított a

sátán kezéből és átvitt a halálból az életbe, Isten országába.

(Róma5/1; Kolossé 1/13-14; 1 János 3/14)

 Jézus Krisztus bűnné tette magát értem, hogy Isten fiává legyek. Nem aranyon és ezüstön

váltott meg engem, hanem az Ő tulajdon vérével, az apámtól, anyámtól örökölt hiábavaló

életemből. (1 Péter 1/18-19).

 Jézus Krisztust befogadtam a szívembe, az életembe, és Ő hatalmat adott arra, hogy Isten

fiává válhassak. (János 1/12).

 A régi meghalt, és új teremtés vagyok. Igazságban és valóságos szentségben teremtettem.

Isten országa bennem van: igazság, békesség, és Szent Szellemtől való öröm. 
(Róma 6/11; Róma 14/17).

 Nincsen immár semmi kárhoztatásom, mert Jézus Krisztusban vagyok.

 Meg van írva, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, mert a test és a vér nem használ

semmit, a szellem az, ami megelevenít. (1 Kor 15/50).

 Nem testi ember vagyok, hanem szellemi ember, Isten szolgája, mert ami szellemtől született,

szellem az. (János 3/5-6).

 Meg van írva, hogy aki meghalt a bűnnek, az felszabadult a bűn alól. (Róma 6/7-9).

 Most megvallom, hogy az én tagjaim, és szellemem felett nem uralkodik a bűn, a halál, a

betegség, az erőtlenség, hanem a kegyelem, az örök élet, az egészség és az erő.

 Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. (Galata 2/20).

 Nagyobb Az, aki bennem van, mint aki e világban van! (1 János 4/4).

 Nem félek, mert Isten velem, kicsoda ellenem? Nem a félelem van bennem, hanem az erőnek,

szeretetnek, józanságnak szelleme, az Úrnak a szelleme, a Krisztus értelme.

(Róma 8/13).

 Testem a Szent Szellem temploma, mert Jézus Krisztusnak vére megváltott az ördög kezéből,

és az én testem nem az ördögé, nem magamé, hanem Istené. (1 Kor 6/19).

 Ezért dicsérlek és magasztallak Istenem a lelkemben, testemben, szellememben.

 Jézus vére lemosott rólam minden bűnt, minden tisztátalanságot, mert Jézus azért jött, hogy az

ördögnek a munkáját lerontsa énbennem. Lefegyverezte a gonosz angyalok és gonosz

szellemek hadseregeit, és engesztelő áldozatával, vérével eltörölte az ellenem szóló vádiratot.

Ő az én váltságom és hiszek Ő benne és megkeresztelkedtem, ezért üdvösségem van,

bizalommal nézek Isten ítéletének napjára. (Jelenések 1/5; 1 János 1/7; 1 János 3/8; János 5/24).

 A hit a reménylett dolgoknak a valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

(Zsidó 11/1).

 Lehetetlen nekem hit nélkül Istennek tetszeni. Hiszem, hogy ő létezik és megjutalmaz, mert én

Őt keresem. (János 11/25; Zsidó 11/6).

 Meg van írva, az igaz ember hitből él. Olyan ember vagyok, akit nem a látások vezetnek és a

tapasztalatok, hanem az Isten igéjébe vetett hit, ezért minden lehetséges nekem. (Róma 1/17).

 Ha azt mondom a hegynek: „Ess a tengerbe!” és szívemben nem kételkedem, meglesz, mert

Isten szelleme lakozik bennem. (Máté 17/20; Márk 11/23).

 És elvezet minden igazságra, eszembe juttatja Jézus beszédeit, bizonyságot tesz a

szellememben, hogy én Isten gyermeke vagyok, aki nem testtől és vértől, férfi indulatától

született, hanem Istentől. (János 14/26).

 Új szívet kaptam, új elmét, s a szívem hústáblájára fel van írva Isten törvénye. Az Ő beszéde

énbennem is élet, erő, energia, amely legyőzte és legyőzi a sátán királyságát, a vádolást, a

kárhoztatást, a bűntudatot, a gonosz szellemeket, a gonosz angyalokat. (Ezékiel 11/19; Jeremiás 31/33; 1 Kor 4/20).

 Ugyanaz a szellem lakozik bennem gazdagon, amely teremtette a világot, amely fenntartja a

világot, ami megszünteti a világot és ez a beszéd megtartja az életemet, ezért dicsérem az én

Istenemet, magasztalom és áldom Őt. (János 1/3-4 ).

 Jézus Krisztus átokká és szegénnyé lett, hogy én meggazdagodjam és bővölködő életem

legyen. (1 Kor 8/9).

 Élő víznek folyamai ömlenek belőlem, nem a nyomások áradnak rólam. (János 7/38).

 Felveszem az igazságnak fegyvereit! (Efézus 6/11-20).

 Felveszem az üdvösség sisakját és elszakítom az én gondolataimat a hitetlenségtől,

kételkedéstől, pesszimizmustól, reménytelenségtől, mert az üdvösség sisakja a reménység

sisakja. Megtagadom a felejtést, a bizonytalanságot, a zavarodottságot.

 A reménység nem szégyenít meg. (Róma 5/5).

 Amit most nem látok, de reménykedek benne, azt látni fogom és az enyém lesz. Hűséges

vagyok Istenemhez.

 Felveszem az igazságnak mellvasát, mert már igaz ember vagyok, nem a magam cselekedetei

által, hanem Jézus Krisztus engesztelő áldozata által. A hitem tulajdoníttatik nekem igazságul,

a mi alkalmas voltunk az Úrtól van. (Efézus 2/8-9).

 Megtagadom az elvetettséget, a vádlást, a bűntudat, az alkalmatlanság érzését. Az Úr szeret

engem és a testvérek is szeretnek engem. (1 János 4/9-10).

 Jézus bűnné lett, hogy én bűn nélkül élhessek. (Galata 1/4).

 Felveszem az igazlelkűség övét az én derekamra, és elszakítom magamat minden

érzékenységtől, haragtól, sértődékenységtől, félelmektől, és megbocsátok minden embernek,

akik vétkeztek ellenem, és kivetek a szívemből minden panaszt, ami volt bennem az emberek

felé és megbocsátok magamnak is.

 Meg van írva, hogy amikor imádkozni kezdtek, bocsássatok meg az embereknek, és

engedjetek el minden panaszt, hogy az imáitok meghallgattassanak. (Kolossé 3/13, Márk 11/25).

 Felveszem lábaimra a békesség saruját, ahová én megyek, ahol én állok, ott békesség van, az

marad, és jó hírt mondok. Mert meg van írva: Mily gyönyörűségesek a békesség hirdetőinek

lábai. Ezért az én lábaimból kivetek minden erőszakosságot, nyugtalanságot, idegességet, és

megtagadok minden háborúságot, viszályt és erőszakoskodást. (Ézsaiás 52/7).

 Felveszem a kezembe a hitnek pajzsát, és megoltom az ördögnek minden tüzes nyilát, minden

kritikát, vádló beszédeket, átkokat, szidalmakat, káromlásokat, hízelkedő beszédeket

megerőtlenítek, és ezek mind hatástalanok az életemre, mert egyetlen ellenem készült fegyver

sem lesz jó szerencsés.

 Számba veszem a szellem kardját, az Istennek az igéjét, amely olyan, mint a kétélű kard, a

sziklazúzó pöröly, amely öl és megelevenít, amely elhat a csontok és a velők megoszlásáig.

Kivetek az én számból minden fecsegést, kritizálást, kétséget, aggodalmaskodást. (Zsidó 4/12).

 Felveszem a dicséret köntösét, ami a hátamat védi, és ellene megyek a szomorúságnak, a

hangulatoknak, a kedvtelenségnek, a fásultságnak, a depressziónak, a letargiának: a gyász, a

halál szelleme ellen felveszem az Öröm Szellemét. A mi Istenünk, Jákob és Izrael Istene az

élők Istene!

 Megöldöklöm az én földi tagjaimat, a paráznaságot, a tisztátalanságot, bujaságot, a gonosz

kívánságot, a fösvénységet, ami bálványimádás. Kivetek a szívemből haragot, patvarkodást,

megosztást, és felöltöm az új embert, a könyörületes szívet, a józanságot, alázatosságot,

szelídséget, a hosszútűrést és mindennek tetejébe a tökéletesség kötelét, a Szeretetet. Szeretett

lény vagyok, én is szeretem az embereket. (Kolossé 3/1-16).

 Ellene állok az ördögnek, mert meg van írva: Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek. 

Én odaszánom magam az Atya szeretetére és szeretem Őt teljes szívemből, teljes lelkemből, teljes

elmémből és minden erőmből. Az én Istenemet imádom, és csak neki szolgálok, mert egy az

Isten, egy az üdvözítő. Megtagadok minden hamis filozófiát, vallásosságot, ateizmust,

materializmust, humanizmust, kommunizmust, és mindent, ami az előző életemben történt,

kárnak és szemétek ítélek. (Jakab 4/7; Máté 4/10; 5 Mózes 6/4-5; Filippi 3/7; 1 Kor 6/19).

 Az én testem temploma, a Szent Szellem temploma mely meg van tisztítva Jézus vére által.

Az én testem, tagjaim Istennek vannak szánva, az Ő szolgálatára.

 Minden elvégeztetett a Bárány vére által. Legyőzöm az ördögöt az Jézus vére által, az én

bizonyságételem által, az odaszánt életemmel. (Jelenések 12/11; Márk 16/17).

 Ellene megyek az Úr Jézus nevében a varázslásnak, uralkodásnak, manipulálásnak, Jézabel

szellemének, makacsságnak, önfejűségnek, önakaratnak, engedetlenségnek, kevélységnek,

önzésnek, lázadásnak. (Galata 5/17-21).

 Elszakítom magamat a fertelmes bálványoktól, az okkultizmustól.

 Minden erőt lerázok, amelyek korlátoznak Isten megismerésében. Lerontom az ördög

munkáját, az Úr Jézus nevében ellene megyek a szülői előítéleteknek, a rágalmaknak,

nézeteknek, véleményeknek. (2 Tim 1/7).

 Minden félelmet megtagadok Jézus nevében: emberektől, betegségektől, haláltól és jövőtől.

Megtagadok minden bizonytalanságot, határozatlanságot, kisebbségi érzést, félénkséget.

 Az Úr Jézus nevében hatástalanítok minden gyávaságot, csüggedést, reménytelenséget,

idegességet, feszültséget, halogatást, késleltetést.

 Jézus nevében elvetem a menekülést, a visszavonulást, a kiábrándulást, a közömbösséget, a

passzivitást, álmosságot, fáradságot. (Ézsaiás 53/4).

 Én Jézus sebeiben meggyógyultam. Ő gyógyít meg engem, Ő a szabadítóm.

 Dicsérem Őt, magasztalom és áldom. Az Ő kegyelme által tartatom meg, az Ő igéjén

növekedek. (Galata 3/13-14).

 Köszönöm, hogy Ábrahám minden áldásának örököse lehetek, és áldott vagyok bejöttömben

és kimentemben és áldott az én magomnak gyümölcse, minden áldott, amire ráteszem a

kezem, és ellenségeimet megfutamítod. Egy úton jönnek, és hét úton szaladnak előlem, mert

Isten kinyújtott karja nem rövidült meg. Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Harcol

értünk, esedezik az Atyánál, kihoz bennünket még az oroszlán torkából is, mert az Ő szeretete

és kegyelme hatalmas. (5 Mózes 28/1-14; Ézsaiás 59/1; Zsidó 13/8; Máté 23/8-11).

 Kérlek Téged, Úr Jézus, erősítsd a hitemet, gyógyíts meg, mert egy a Doktor, légy Mesterem,

én jó tanítvány leszek. Füleimet odahajtom a te Igédre. Kérem a Te kegyelmed gazdagságát a

szeretteimre, a testvéreimre, minden ellenségemre, hogy jöjjön el a Te országod dicsőséggel,

erővel mireánk. (Példabeszédek 4/20).

 Várunk Úr Jézus! Mihamarabb jöjj el! Szeretünk Téged! (27 Zsoltár).

 Köszönöm, hogy rész lehetek Krisztus testében. Ezért dicsérlek, magasztallak és áldalak

Téged. (Efézus 5/29-36)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése