"Saul, Saul, miért üldözöl engem?" (Csel 26,14) |
A magam külön útján járok-e Isten ügyéért? Mindaddig beleesünk ebbe a csapdába, amíg át nem éljük a Szent Szellem tűzkeresztségét. Az önfejűség és a magam akarata mindig megüti Jézus Krisztust. Még ha senki mást nem bántok is vele, az Ő Szellemét megsebzem. Valahányszor önfejűek és makacsok vagyunk, vagy becsvágyó buzgóság tölt el, mindig fájdalmat okozunk Jézusnak. Ha pedig igazunkat védjük és jogainkhoz ragaszkodunk, üldözzük Őt. Csak elnyomjuk és megszomorítjuk Szent Szellemét, ha abban bizakodunk, hogy már van bennünk valami, ami "méltó". Mikor aztán rájövünk, hogy egész idő alatt csak Jézust üldöztük mindezzel, ez a lehető leglesújtóbb felfedezésünk. Iszonyúan élesen, keresztül-kasul átjár-e engem Isten Igéje, miközben másoknak továbbadom, vagy meghazudtolja az életem azt, amit mondok? Taníthatom én a megszentelődést, ha közben életem a Sátán szellemét ábrázolja ki, azt a szellemiséget, amely üldözi Jézus Krisztust? Jézus Szelleme csak egy dologról tud: az Atyával való tökéletes egységről. Ő mondja: "Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok" (Mt 11,29). Minden tettem a vele való közösség alapjára épüljön, ne arra az önfejű elhatározásomra, hogy én ezentúl istenes ember leszek. Könnyen meglehet, hogy háttérbe szorítanak és megvetnek mások, de ha mindezt vállalom Őérette: megakadályozom, hogy üldözzék Jézus Krisztust. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése