2017. január 28., szombat

Napi áhítat- Találgatások Jánossal kapcsolatban

Olvasmány: Mk 6,14–29



Teljesen mindegy, hogy ismerőseid mit gondoltak eddig Jézusról. Csak lássák rajtad a változásokat miatta!

„Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem. Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt. Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét! Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette, mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét. A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét. Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának. Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték.”

Magyarázat

Megtérésem előtt, mikor az igazságot kerestem, egy dolog foglalkoztatott a kereszténységgel kapcsolatban. Kicsoda Jézus Krisztus? Ha ő valóban Isten Fia, akit az Atya küldött a világba, hogy minket megszabadítson a bűneinktől, aki nagypénteken meghalt a kereszten, és húsvétkor feltámadt a halottak közül, akkor nem élhetek tovább úgy, ahogyan addig éltem.
Egy kis könyvet kaptam egy hívő barátomtól, melynek címe: Több, mint ács. Josh McDowell, a könyv szerzője végigveszi a lehetőségeket azzal kapcsolatban, hogy ki lehetett Jézus, és logikusan eljut odáig, amit akár józan ésszel is be lehet látni, hogy Jézus az, akinek mondta magát. Ő a megígért Messiás, az emberiség Megváltója.
Jézus korában is találgatások voltak személyével kapcsolatban. Furcsa elképzelések láttak napvilágot: volt, aki egy régi próféta megtestesülésének tartotta, mások szerint Bemerítő János támadt fel a halálból. Ez különösen Heródest zavarta, aki kivégeztette a Keresztelőt. Hogyan lehetett volna Jézus Bemerítő János? Ha csak egy kicsit utánajártak volna, könnyen elvethették volna ezt az állítást. 
Mi se dőljünk be a manapság divatos elképzeléseknek Jézussal kapcsolatban! Legyünk bizonyosak, és hirdessük: Jézus a feltámadás és az élet, ő az egyetlen út az Istenhez!
(Merényi Zoltán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése