2017. január 29., vasárnap

Kenneth Copeland: Állj ellen az ördög taktikájának!

Az ördögnek pedig ne adjatok helyet. (Efézus 4,27) 


Ha helyet adsz az ördögnek, akkor megveti nálad a lábát. Ébernek kell lenned, és használnod kell a hit pajzsát, különben az ördög visszalopja tőled azt a helyet, amit éppen most foglaltál el. Vannak, akik meggyógyultak, aztán visszasüllyedtek a betegségre összpontosító, régi gondolkodásmódba. Ellankadtak a hitükben, és ajtót nyitottak az ördögnek. Amikor az ördög egy régi tünettel próbálkozott, nem voltak rá felkészülve, és áldozatul estek az ellentámadásnak. Sikeres lehetsz az ördög taktikájával szemben! Ehhez azonban meg kell hoznod három fontos döntést.
Először is, Isten Igéjét tedd meg a legfelső hatalomnak az életedben. Az Ige szerint kell gondolkodnod. Másodszor, határozd el, hogy az Isten szavában való hit irányítja az életedet.
A Biblia szerint: "a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által." Végül, el kell döntened, hogy Isten szeretetében élsz, mert a hit szeretet által működik. Szeretet nélkül a hited nem működik.
Az Ige nélkül nem lesz hited. Tehát ne hozd meg egyik döntést se a másik kettő nélkül.
Mindháromra szükséged van. Ha az Ige, a hit és a szeretet életét éled, akkor ellenállsz az ördögnek!
Azt tanácsolom, hogy menj Isten elé, és imádkozz így:
Jézus nevében elkötelezem magamat, hogy ettől a naptól fogva Isten Igéje alapján élek, a hitem és Isten szeretete kormányoznak.
Határozd el ma, hogy nem adsz az ördögnek helyet! Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése