2017. január 29., vasárnap

Kenneth Hagin: A mi lábaink alatt!-Isten gyógyítása

,,Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek. ,,(János 14,12) 



Dr. John Alexander Dowie-t (1847–1907) Isten arra használta, hogy újra megismertesse a modern Gyülekezettel az isteni gyógyítást. 
Dr. P. C. Nelson, az "Assemblies of God College" megalapítója azt mondta:
 "Nem követhetjük Dowie tantételeit, de követhetjük a hitét."
Hallottam Dr. Nelsont mesélni arról, amikor ő maga még fiatal baptista szolgáló volt, és látta Dowiet szolgálni egy nő felé, akinek szinte az egész arcát beborította egy kékeslila rákos daganat: "Láttam amint Dowie, hat felekezeti szolgáló és három orvos jelenlétében, egyszerűen csak kinyúl és megragadva azt a rákos daganatot, azt mondja:
 'Az Úr Jézus Krisztus nevében!' - és leszakította a nő arcáról. 
A jelenlévő orvosok rögvest megvizsgálták, és megállapították, hogy olyan lett az arcbőre, mint egy újszülött csecsemőnek."

Az okát annak, hogy a Benne hívők meg tudják cselekedni azokat, amiket Ő cselekedett, Jézus abban adta meg: "mivel Ő elment az Atyához". 
A hívők azért tudják megcselekedni ugyanazokat, mert Jézus ott ül az Atya jobbján a magasságban a hatalom helyén. Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése