2017. január 6., péntek

Reggeli dicséret-Légy készen!


Pár napja léptünk át az újabb évbe. Hetekkel korábban sokan lázban égtek, mit vegyenek, hova, kihez kell elmenni, kit ne felejtsenek el megajándékozni. Idegesség, kapkodás, türelmetlenség és tolakodás jellemezett sok embert. A rádió, televízió ontotta magából a reklámot, mit, hol, mikor, kinek érdemes megvenni, beszerezni, elutazni. Minden mozgásban volt.
Elérkezett a karácsony, helyükre kerültek az ajándékok, megtörténtek a párperces nagyi-látogatások, kényszeredett mosolyok, letörölt fáradtság-cseppek, és már itt is volt szilveszter. Durrogtak, robbantak a petárdák, a pezsgős üvegek. Minden lüktetett, mozgott.
Közben talán észre sem vettük, hogy a homokóra ismét átfordult, hogy ismét – egy évvel –közelebb kerültünk a végső célhoz, az egyetlenhez, amiért érdemes élni, küzdeni. Ahhoz a célhoz, amit Jézus megígért tanítványainak: hamarosan visszajövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ott legyetek, ahol én vagyok.
Mi meg csak menetelünk céltalanul néha eszetlenül, mintha vágóhídra mennénk – és közben semmit nem veszünk észre az idők jeleiből, amikről Jézus beszélt. „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, melyik órában jön el a ti Uratok. Azért legyetek készen ti is, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok.” Máté evangéliuma 24:42, 44
„A világon minden mozgásban és nyugtalanságban van. Az idők jelei vészjóslóak. Az eljövendő események előrevetik árnyékukat. Isten Lelke visszavonul a Földről, és egymást követik a szerencsétlenségek földön és vízen. Erős viharok, földrengések, tüzek, áradások, gyilkosságok mindenfelé… Az emberek gyorsan felsorakoznak egy kiválasztott zászló alá… 
Nyugtalanul várakoznak, és figyelik vezetőik minden mozdulatát. Vannak, akik éberen várakoznak Urunk megjelenésére, és munkálkodnak is ezért. Mások az első nagy hitehagyó fővezérsége alatt menetelnek. Kevesen hiszik szívükkel és lelkükkel, hogy van kárhozat, melyet el lehet kerülnünk, és van menny, amelyet el lehet nyernünk.”

Ima: Istenem! Emelj föl! Nem akarok a többséggel a kárhozat felé menetelni! Veled szeretném tölteni az örökkévalóságot! Segíts készen lennem akkor is, ha a mai nap lenne földi életem utolsó napja! Add, hogy merjek más lenni. Hogy merjem fölvállalni, hogy a Tiéd vagyok. Hogy szeretlek Téged. Ámen

Bejegyezte: Gyürüs Panni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése