Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

A tűz szüntelen égve maradjon az oltáron és el ne aludjék!      3Móz 6,13

A tüzet az oltáron sohasem volt szabad hagyni kialudni. Így akarta ezt Isten. A római katolikus egyház ennek alapján azt a szertartást vezette be, hogy minden templomban és kápolnában égnek az ún. "örök mécsesek". Mi ezt nem utánozzuk. Isten azt akarja, hogy a szívünket szenteljük Neki. Ott kell égnie állandóan a tűznek. A Neki szentelt szívnek nem szabad langyosnak, vagy hidegnek lennie. Vannak szívek, amelyek csak akkor égnek, ha valami felemelő ünnep van, ha tüzes prédikációt hallanak. Ez csak szalmaláng. Annak a tűznek, amely Isten dicsőségét szolgálja, állandóan égnie kell. Pál apostol szíve olyan Istennek szentelt oltár volt, amelyen állandóan égett a tűz. Filippiben börtönben volt, összevert testtel, lábát kalodába szorították. Szívében a tűz ekkor sem aludt ki. Szikrái átszálltak a börtönőr szívébe is és ott is lángra gyújtották a szent tüzet. Mint hajótörött, többheti vihar után került Pál Málta partjaira, bőrig ázva. A szent tűz azonban nem aludt ki szívében. Prédikálhatta Krisztust, mint megfeszítettet, és szent tűz gerjedt a hallgatók szívében. Istentől adott tűz égett benne. A Róm. 9,1-3-ban beszél erről legmeggyőzőbben. Itt arról beszél, amit népe iránt érez. A zsidók gyűlölik, üldözik, megostorozzák, megkövezik, elárulják, és Pál mégis ezt írja: "Igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Lélek által, hogy nagy az én nyomorúságom és szüntelen való az én szívem fájdalma. Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, elszakasztva a Krisztustól az én atyámfiaiért, akik rokonaim test szerint", így égett az a tűz, amelyről az Úr ezt mondta: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak e földre".