2017. március 27., hétfő

Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Teljes győzelem Jézusban


   "Nincs tehát immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak. "

(Róma 8, 1)  

Nem állnak többé kényszer alatt, akik Jézus Krisztusban vannak. Sem a bűn, sem pedig a Sátán, aki a bűn mögött áll, nem tarthat igényt többé rájuk. E két szövetséges, a bűn és a gonosz, nem tarthat minket többé leigázva és fogságban. Aki hittel az Úrra tekint és hitben van, megoldást kapott erre a kínzó talányra: ki szabadít meg engem, nyomorult embert? Jézus Krisztusban eldőlt a csata sorsa. És mégis, mindezzel még a belső hasadtság nem nyert végleges elintézést. Nem kerülünk egy csapásra a Római levél 8. fejezetének áldott talajára. Visszaesések és hanyatlások jönnek még. A hitbeli látás elhomályosulhat. Régi életünk sötét hatalmai ismét uralomra juthatnak és máris elbukunk. Ilyenkor új bűnbánatra, az üdvösség újból való megragadására van szükség.

Az Isten törvénye, a lelki törvény még nem tudott egyszeriben mindent teljesen bevilágítani. A lélek életében még vannak fel nem derített részletek. Az ember azt hiszi, hogy már mindenen túljutott, öröméneket zeng, mert még nem ismeri fel a maga mindent átható romlottságát. Idő kell hozzá, míg lassan mindenre fény derül. Rájövünk, itt-ott még nincsenek rendben a dolgok, ettől vagy attól a bűntől még nem vagyok szabad. Új harc keletkezik s lehet, hogy csak hosszas ingadozás után tapasztalunk újabb győzelmeket Krisztusban. Bizonyos kedvenc bűnök még mindig gonosz játékot űznek velünk s a harag, türelmetlenség, meggondolatlan beszéd újra előfognak minket. Ezzel ismét visszakerülünk a Róma 7-ben leírt állapotba.

Egyéb súlyos próbák is előjöhetnek, például a szenvedés. Igaz, hogy belső emberünk szerint elfogadjuk megnyugvással Isten akaratát, de mégsem tudunk könnyen beleilleszkedni abba. Itt is csak Jézusban arathatunk győzelmet. Ez azonban nem megy rögtön. Gonosz szellemi erők vesznek körül és legyőznek minket. Kedvetlenség, ellenszenv vagy gyűlölet lesz úrrá felettünk. Ilyenkor elítéljük önmagunkat és legszívesebben kifutnánk Isten iskolájából. - Az legyen a célunk, hogy a Róma 8-ban leírt állapotban maradiunk állandóan és teljesen s ne csak a bűnbocsánatnak örüljünk, hanem mindenekben győztesek is legyünk. A cél az, hogy Jézusban járjunk és mindenben az ő Lelke vezessen minket a győzelmes életben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése