2017. március 29., szerda

David Wilkerson utolsó üzenete: HA MINDEN ESZKÖZ MEGHIÚSUL

,,Ha tovább hiszünk, akkor is, ha minden eszköz meghiúsul, az egy olyan dolog, ami Istennek rendkívül teszik és kedves. Jézus azt mondta Tamásnak: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (János 20,29)



Boldogok azok, akik akkor is hisznek, mikor az imaválasz bizonyítéka hiányzik – a reménységen túl is bíznak, mikor minden eszköz már meghiúsult.
Valaki eljutott a reménytelenség helyére – a reménység végéhez – az eszközök végéhez. Haldoklik egy hozzátartozója, és az orvosok lemondtak róla. Látszólag elkerülhetetlen a halál. Elfogyott a reménység. Az imában kért csoda nem történik meg.
Akkor jön a Sátán hadserege és megtámadja az elmédet félelemmel, haraggal, nyomasztó gondolatokkal: „Most hol van az Istened? Addig imádkoztál, amíg el nem fogytak a könnyeid. Böjtöltél. Ráálltál ígéretekre. Bíztál.”
Istenkáromló gondolatok jutnak eszedbe: „Hiába imádkoztál. Hiába hittél. Ne fordulj el Istentől – csak ne bízz benne többé. Nem éri meg!”
Még az is felmerül, hogy megkérdőjelezed Isten létezését. Évszázadok óta használja Sátán ezeket az eszközöket. Még a legkomolyabb múltbeli istenfélő férfiak és nők szenvedtek az olyan démoni támadásokat.
Ha a halál árnyéka völgyén jársz, halljad ezt a szót: A sírás néhány sötét, borzalmas éjszakán át még tart – és abban a sötétségben majd hallod az Atya suttogását: „Veled vagyok. Most még nem mondhatom meg, hogy miért, de jön majd az a nap, mikor megértesz mindent. Látni fogod, hogy része volt a tervemnek. Nem volt véletlen. Nem a te hibád miatt volt. Tarts ki. Hadd öleljelek át a fájdalmad órájában.”


Kedvesem, Isten mindig a szeretet és a jóság szerint cselekszik. Mikor minden eszköz meghiúsul – a szeretete még győzedelmeskedik. Ragaszkodj a hitedhez. Állj erősen az Igéjében. A világon nincs más remény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése