Ez elegendő indok arra, hogy ne bízzunk semmi másban, csak az Úrban. Ha egy gyermek elveszíti (természettől való) gondviselőjét, hozzá lép Istenünk, és Ő lesz a gyámolítója. Ugyanígy a felnőtt ember is: ha már mindenkit elvesztett, akire támaszkodhatott, az élő Isten kezébe teheti le az életét, akiben mindent megtalál, amire csak szüksége van. Az árvák Istenre vannak utalva, mint atyjukra, és Ő gondoskodik is róluk. E sorok írója tudja, mit jelent egyedül csak Isten erős karjára utalva lenni, és készséggel tanúskodik arról, hogy nincs más bizalom, amelyet tények hitelesebben igazolnának, vagy amely jutalmát bizonyosabban elnyerné, mint a láthatatlan, de mindörökké élő Istenbe vetett bizalom.
Vannak gyermekek, akiknek van ugyan édesapjuk, mégsem sokkal jobb a helyzetük, mint az árváknak, ezért ők is gazdagok Isten oltalmában. Jobb, ha nincs más barátunk, csak Isten, mintha temérdek földi pártfogónk volna, de nincs Istenünk. Fájdalmas dolog elveszteni egy hozzánk közel álló embert, de amíg az Úr marad számunkra az irgalom forrása, addig nem vagyunk igazán árvák. Legyen a mai Ige vigasztalója minden apátlan árvának, de rajtuk kívül mindazoknak is, akiknek nincs földi támaszuk.
Uram, hadd találjam meg Nálad az irgalmat! Minél gyámoltalanabb és nyomorultabb vagyok, annál inkább szeretnék Benned, szerető szívedben bízni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése