2017. március 8., szerda

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Mi a hit?

"És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. "(Jn 3,14-15)



Jézus Nikodémusnak egy ószövetségi történettel szemléltette, hogy mit jelent őbenne hinni. A pusztai vándorlás során egy alkalommal mérges kígyók támadták meg a népet bűneik következményeképpen. Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy készítsen ércből egy kígyót, tegye fel egy magas póznára, s akit kígyómarás ért, nézzen fel arra, és életben marad. Nincs más módja a megmenekülésnek. És valóban így is történt.

S akkor beszélt az ő bekövetkező kereszthaláláról: ahogyan Mózes felemelte a kígyót, úgy fogják Jézust is megfeszíteni, s aki benne hisz, az megmenekül a kárhozattól.

Amit ebből ott a népnek meg kellett tanulnia, azt kell nekünk is ma: mindenki belehal a bűn kígyómérgébe, mert Isten nélkül csak a kárhozat vár ránk. Az ember tehetetlen, nem tud magán segíteni, csak Istentől jöhet szabadítás. Az életben maradásra csak ez az egyetlen, furcsa lehetőség van: feltekinteni az érckígyóra, vagyis hinni Jézusban. Aki azon elmélkedik, hogy miért éppen ezt a megoldást adta Isten, miért nem mást, az közben belehal a kígyómarásba. De aki komolyan veszi Isten szavát, vagyis hisz neki, az halálos méreggel a testében is élve marad. Ezt sokan megtapasztalták akkor.

Hinni tehát ezt jelenti: megteszem, amit Isten mondott. Jézus keresztje nélkül nincs üdvösség. 
A keresztény hit nemcsak ismeret, a Biblia igaznak tartása, hanem az a személyes bizonyosság, hogy Isten Krisztus érdeméért nekem is bűnbocsánatot, örök életet ajándékoz. 
A hit: a kinyújtott kezem, amivel ezt megragadom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése