2017. március 7., kedd

Heti imagondolatok-IMA ÉS ISTEN TISZTELETE

"Igen rettenetes Isten ő a szentek gyülekezetében, és félelmetes mindazokra, akik körülötte vannak." (Zsoltárok 89:8)

HOGYAN TANULHATJUK MEG AZ IGAZI HÓDOLATOT?
MIÉRT FONTOS AZ ISTEN TISZTELETE A LELKI NÖVEKEDÉSHEZ?

Isten nagyságának és jelenlétének érzete: "Az Isten iránti valódi tisztelet magában hordja Isten végtelen nagyságának és jelenlétének érzetét. A Láthatatlan iránti eme érzület minden gyermek szívére mély hatást kell, hogy gyakoroljon." | ". az iránta való tiszteletnek egyetlen kinyilvánítása sem tetszik annyira Neki, mint az engedelmesség."

Az engedelmesség a szívből fakad: "Minden igazi engedelmesség a szívből származik. Az engedelmesség Krisztusnál is a szív ügye volt. Ha egyetértünk Krisztussal, akkor Ő is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így vegyül össze szívünk és elménk összhangban Krisztus akaratával, hogy amikor neki engedelmeskedünk, akkor tulajdonképpen nem teszünk mást csak azt, hogy eleget teszünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Krisztus szolgálatának a végzésében találja majd meg legnagyobb örömét. Mikor megismerjük Istent úgy, ahogy kiváltásunk megismerni Őt, akkor életünk a folytonos engedelmesség élete lesz. Krisztus lényének az értékelése, megbecsülése által az Istennel való közösség útján a bűn gyűlöletes lesz számunkra."




Alázattal és tisztelettel: "Alázatosság és tisztelet jellemezze azok viselkedését, akik Isten jelenlétében állnak. Jézus nevében bizalommal járulhatunk Isten elé, de nem közelíthetjük meg Őt elbizakodottan, mintha egy szinten lenne velünk. Vannak, akik úgy szólítják meg a nagy, a mindenható és szent Istent - aki megközelíthetetlen mennyei világosságban lakik -, mintha velük egyenlő, vagy alsóbbrendű lény volna. Ezek az emberek gondolják meg, hogy az előtt az Isten előtt állnak, akit a szeráfok magasztalnak, aki előtt még az angyalok is eltakarják orcájukat."
Isten az imádság helyén: "Az imádság helye és órája szent, mert ott van Isten, s amint megnyilatkozik a tisztelet magatartásunkban és viselkedésünkben, úgy mélyülnek el jóra ösztönző érzéseink. 'Szent és félelmetes az Ő neve' - mondja a zsoltáros. Az angyalok, amikor kiejtik Isten nevét, elfedik orcájukat. Mekkora tisztelettel kellene akkor nekünk, elbukott és bűnös lényeknek ajkainkra vennünk az Ő nevét."
Tisztelet a szentély iránt: "Az alázatos, a hívő lélek számára Isten háza a menny kapuja. A dicsőítő énekek, az imák és a kimondott szavak, amit Krisztus képviselői kiejtenek, mind Isten eszközei, hogy felkészítsék az embereket az odafent való gyülekezetre, arra a fennkölt Istentiszteletre, ahova nem léphet be semmilyen tisztátalan"
Tisztelet az Ő neve és szava iránt: "Tiszteletet kell tanúsítanunk Isten neve iránt. Soha ne ejtsük ki nevét könnyelműen vagy meggondolatlanul." | "Tisztelnünk kell Isten Igéjét. Ne használjuk közönséges célra, és ne kezeljük soha hanyagul."
ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK
Isten megtisztítja a földet az olthatatlan tűzzel. Tűzállóak vagyunk-e? A végső tüzet csak akkor tudjuk elkerülni, ha a Szentlélek tüze megtisztít, betölt és védelmez bennünket. Szerető Úr Jézus! Segíts nekünk, hogy szüntelenül tudatában legyünk annak, miszerint Isten jelenlétében vagyunk, aki a mindenség hatalmas Teremtője. Isten mindent lát, és szívünk minden gondolatát és szándékát olvassa. Semmit sem lehet elrejteni átható pillantásai elől. Mekkora tiszteletet kell tanúsítanunk, amikor a mindenható Istenhez közeledünk imában! Nyitottság, őszinteség és alázat legyen az az alap, melyről kiindulva megközelítjük a kegyelem trónját Jézus Krisztus, a mi szabadító Urunk által.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése