„Mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr.” (1 Péter 2,3)
„Mivel”: ez nem elintézett dolog mindenkinél, aki az emberi nemzethez tartozik. Itt fennforog az a lehetőség és valószínűség, hogy némelyek nem kóstolták meg, mily kegyelmes az Úr. „Mivel”: tehát ez nem általános, hanem, egy kiváltképpen való kegyadomány; tehát szükséges arról tudakoznunk, hogy vajon ismerjük-e Istennek kegyelmét belső tapasztalatból? Nincs oly kegyelemnyilvánítás, melynél ne volna alkalmunk szívünket kipróbálni.
Ha ez komoly és benső imánk tárgya, akkor ne legyünk addig nyugton, míg valami kétséges dolog nyugtalanít afelől, hogy tényleg megkóstoltuk-e az Úr jóságát. Az őszinte és szent bizalmatlanság önmaga iránt alkalmat ad a hívő szívében ilyen kérdésre, de az efféle kétely tartóssága igazán rossz volna. Nem történhet meg elszánt küzdelem nélkül, ha a Megváltót hitkarjainkba ölelve akarjuk mondani: „Tudom, kiben hittem, hogy az én Ő nála letett kincsemet megtartja ama napra”. Hívő lélek, ne nyugodj addig, míg teljes bizonyossággal nem bírsz szívedben afelől, hogy Jézusé vagy és Őt szereted. Semmi se nyújtson megelégedést, míg a Szentlélek csalhatatlan tanúbizonysága által, mely bizonyságot tesz a te lelkeddel egybe, az isteni fiúság bizonyságához nem jutsz. Óh, itt nem kicsiségről van szó, ne elégedj meg efféle kijelentésekkel: „talán”, „lehetséges”, „ha”, „mert”. Építs az örök igazság fundamentumára, építs rá szilárdan. Iparkodj Dávid bizonyos kegyelme után, s meg is nyered egész határozottan és valóságosan. Reményed horgonyát vesd be a legszentebb helybe a kárpiton belül és ügyelj arra, hogy lelked, elszakíthatatlan kötéllel legyen e horgonyhoz erősítve. Ne állj meg a végzetes „mert”-nél, előre! Ne maradj hátra a kételkedés és félelem pusztájában, lépkedj keresztül merészen a csüggetegség Jordánján és vonulj be a béke ígéretföldjére, hol jóllehet még kánaániták laknak, azonban a föld nem szűnt meg gazdagon teremni gabonát; ott a tej és méz elzárhatatlan patakokban folyik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése