„Az ÚR javamra dönti el ügyemet.” (Zsoltárok 138,8)
Az a bizalom, melyet a zsoltáros e szavakban kifejez, egész nyilvánvalóan isteni bizalom. Nem mondja: „Olyan kegyelemben vagyok, hogy azt véghez vihetem; hitem oly rendíthetetlen, hogy nem ingadozik; szeretetem oly meleg, hogy sohasem hűl ki; elhatározásom oly szilárd, hogy senki sem tántorít el tőle”, ő nem beszél így, hanem minden reménye és bizodalma az Úr. Ha olyasmibe helyezzük bizalmunkat, ami nem az idők szikláján lett alapozva, akkor a mi oltalmunk és menedékünk kevesebbet ér az álomnál, összeomlik felettünk legmélyebb fájdalmunkra és nagy romlásunkra romjai alá temet bennünket. A zsoltáros bölcs volt, bizodalmát nem építette csekélyebbre, mint az Úr munkájára. Az Úr az egyedül, ki a jó munkát elkezdte bennünk. Ő az, aki azt véghez is viszi, s ha be nem végzi, akkor mindig bevégezetlen marad.
Ha igazságunknak mennyei öltözetén csak egyetlen egy öltés is van, amit mi magunk öltöttünk, akkor el vagyunk veszve; bizodalmunk azonban az, hogy az Úr, amit elkezdett, el is végzi. Ő mindent megtett, mindent tennie kell és mindent tenni fog. Bizodalmunkat nem szabad arra helyezni, amit mi tettünk, sem arra, amire szigorúan elhatároztuk magunkat, hanem kizárólag és teljesen arra, amit az Úr akar tenni.
A hitetlenség azt súgja: „Sohasem fogod te azt megtenni, nem vagy elég állhatatos. Nézd szíved álnokságát, nem győzheted le a bűnt, gondolj a világ bűnös élvezeteire és kísértéseire melyek téged csalogatnak, azok biztosan elámítanak és megtévesztenek.”
Ó, igen, mi bizonyára a romlásba zuhannánk és elvesznénk, ha saját erőnkre volnánk utalva. Ha gyarló járművünket a viharos tengeren mennyei támogatás nélkül volnánk kénytelenek kormányozni, akkor fel kellene hagynunk az utazással, de Istennek hála, „Ő elvégzi, amit elkezdett és minket partra visz az óhajtott célhoz.”
Nem túlzunk, ha Istenbe vetjük teljes bizalmunkat, sohasem fogunk csalódni, ha ilyen bizodalmunk van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése