2017. május 21., vasárnap

PÁRKAPCSOLAT: Mi A SZERELEM? 2/2.

http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/mi-szerelem-12.html

Visszatekintve látom, hol követtem el a sok hibát. Legelső hibám az volt, hogy nem tartottam állandó kapcsolatot Istennel. Ha megtettem volna, nem kerültem volna ebbe a helyzetbe. Isten szeretete ingyenes, és ilyen szeretetet sehol másutt nem tapasztalhatsz az életben, mert ez a teljes szeretet. Semmi sem hiányzik belőle.

Ne gondold hogy tudsz élni szeretet nélkül, mert erre képtelen vagy. A környezetedben élő emberekre sem számíthatsz, hogy megadják neked ezt a szeretetet. Istenre azonban számíthatsz. Ő mindig melletted marad és soha nem változik.

Hiba volt az is, hogy annyira siettettem a dolgot. Ez manapság népszerűnek tűnik. Azt gondolod: "Tetszik nekem, én is tetszem neki. Talán szerelmesek is vagyunk egymásba. Miért ne tennénk meg a következő lépést és próbálnánk meg, hátha működik nálunk a szexuális kapcsolat is, hisz mindketten szeretnénk?"

Ezzel átugrod azt a szakaszt, amikor jó barátságba kerülhetnétek. Ez hiányzott az Andrással való kapcsolatomból. Hiányzott a kölcsönös tisztelet és barátság. Nem becsült engem, és én sem becsültem őt. Barátságról sem beszélhettünk. További hiba volt a szexuális kapcsolat elkezdése. Ettől tartózkodnom kellett volna. Még nem házasodtunk össze. Nem voltam elég idős és tapasztalt, hogy szembenézzek egy ilyen kapcsolat következményeivel.

Csak azért, mert a külső helyzet adott a szexuális kapcsolathoz, nem jelenti azt, hogy érett is vagy rá. Ez nem csak egy testi kapcsolat, hanem ez magába foglalja egész valódat. Nagyon fel tudja kavarni az érzelmeidet, ha felkészületlenül keveredsz bele. Ezt a házasságra kell tartogatni. Ha visszatekintesz és átgondolod, hogy egy párkapcsolatban mi a döntő, láthatod: először is az számit, hogy mindketten keresztyének vagytok, aztán barátokká váltok, majd ebből nő ki a szerelem. Isten segít fenntartani a szerelmet. Ebből alakul ki egymás megismerése, később pedig összeházasodhattok. (Egy későn okos lány)

Ennek az igaz történetnek az írója szerelmet keresett. Természetes, hogy vágysz valaki után, aki szeret, és akit viszont tudsz szeretni. Ez különösen is igaz a fiatalokra. Ha közép- vagy főiskolás vagy, lehet, hogy épp szerelmes vagy valakibe, vagy legalábbis úgy gondolod. Azonban sokaknak kevés fogalmuk van a szerelemről. Sokan összetévesztik a fellángolást az igazi szerelemmel. Mások azt gondolják, hogy a "szerelem első látásra" az igazi. Megint mások nem tudnak a különbséget tenni a testi vágy, a szexuális vonzódás és a szerelem közt. Mikor beszélünk fellángolásról, és milyen hatása van? Mi a különbség a testi vágy és szerelem közt? Mi a szexuális vonzódás?

Mi az igazi szerelem?


1. Mi a fellángolás?
Akkor vagy "belebolondulva" valakibe, ha teljesen magával ragad a másik vonzása. Erre mondják: "vakon szerelmesnek lenni". Más szavakkal, annyira elveszted az ítélőképességed, hogy nem tudod, mit teszel. Aki "belebolondul" valakibe, általában nem tud másra gondolni, csak arra, akibe "szerelmes". Egy ilyen fellángolás izgalmas élmény, érzelmi csúcspont, de általában nem tart sokáig, mert nem igazi szerelem.

A fellángolásra jellemző, hogy hajlamos vagy bálványozni azt, akibe szerinted szerelmes vagy. Minden, amit tesz vagy mond, tökéletesnek tűnik. Nem látsz benne hibát. A többiek számos "veszélyes jelet" észlelnek, csak te nem, mert "elvakított a szerelem". Romantikus érzéseid felülkerekedtek, és nem használod a józan eszed. Ha belebolondultál valakibe, hajlamos vagy a szórakozottságra. Mintha kicseréltek volna. Felelőtlenné válsz, és könnyen elhanyagolod a kötelességeidet.

Az ilyen érzelem nem tart sokáig. Sokáig tart viszont a fellángolás alatt elkövetett hibák keserű utóíze. Ne feledd, ha belebolondulsz valakibe, nem használod a józan eszed. Érzéseid irányítanak. Ennek hatására olyat is tehetsz, amit egész életedben bánni fogsz.

2. Mi a testi vágy?
A testi vágy erős késztetés arra, hogy kielégítsd szexuális étvágyadat. A testi vágyat gyakran szerelemnek nevezik, de ez a kettő két teljesen különböző dolog. A testi vágy önző, valamit kapni akar. Azonnali kielégülést követel. Így szól: "A magam élvezetére akarom, nem érdekelnek a következmények! Azonnal akarom!" A szeretet önzetlen - adni akar. A szeretet azt akarja, ami a legjobb a másik személynek. A szeretet tud várni. Az igazi szeretet megvárja a megfelelő időt és körülményeket.

A Biblia ad példát a testi vágyra is és a szeretetre is. Amnon, Dávid egyik fia azt hitte, őrülten szerelemes Tamarba, a féltestvérébe. Annyira vágyott rá, hogy belebetegedett. Egy gonosz barátja kitalált egy tervet, hogy egyedül maradhasson Tamarral. Amnon élt az alkalommal és Tamart nemi kapcsolatra kényszerítette. Mi történt ezután? Többé nem kellett neki, sőt valósággal megutálta a lányt. Amnon "szerelme" egyáltalán nem szeretet volt, hanem csak testi vágy.

Másrészt a Biblia elmondja, mennyire szerette Jákób Ráhelt. 14 hosszú évig kellett dolgoznia Ráhel apjánál, hogy megkapj a feleségül. Jákób kész volt dolgozni és várni Ráhelre, mert a szerelme igazi volt. A Biblia azt mondja, hogy a hét év pár napnak tűnt neki csupán, annyira szerette a lányt.

3. Mi a nemi vonzalom?
A nemi vonzalom testi vonzalom egy férfi és egy nő közt. Bennünk van a nemi ösztön, ami érdeklődést támaszt a másik nem iránt. Ebben nincs semmi rossz vagy bűnös. Isten teremtett így minket. Csak akkor van szó bűnről, ha nemi ösztöneinket helytelen módon akarjuk kiélni.

Ha valaki iránt szexuálisan vonzódsz, nem jelenti azt, hogy szereted is azt a személyt. Ha egy fiú meglát egy gyönyörű alakú lányt, és azt mondja: "Ez igen!", vagy ha egy lány meglát egy jóképű, magas srácot és megdobban a szíve, az még nem szeretet, mindössze testi vonzalom egy fiú és egy lány közt.

Ne feledd, a nemi vonzalom még nem szeretet. Fontos helye van a házasságban, de a házasság nem épülhet egyedül erre. Nagyon sok házaspár nem tudta megállni házasságuk előtt, hogy lefeküdjenek egymással, és ma már képtelenek egymást megérinteni is.

3. Mi az igazi szeretet?
Az igazi szeretetnek sok tulajdonsága van. A szeretet magába foglalja a testi vonzódás varázslatos elemét is. De ennél sokkal több. A szeretetnek a barátságban vannak a gyökerei. Az igazi szeretetben az egész személyt szereted. Szeretsz együtt lenni vele, és dolgaidat megosztani vele. Az igazi szeretet önzetlen. Kész az áldozathozatalra. Tartalmazza a létfontosságú elkötelezettséget. Nem adja fel, nem hagy cserben, amikor a problémák jönnek.

Az igazi szeretet a legjobbat hozza ki belőled. Azt akarod, hogy az, akit szeretsz, büszke legyen rád. Ha csak belebolondulsz valakibe, lézengsz és álmodozol, de ha a szerelmed igazi, munkához látsz, terveket készítesz, készülsz a jövőre. Az igaz szeretet nem egy hirtelen rád törő, csodálatos érzés. Idő kell hozzá, amíg megnő és kifejlődik.

4. Az értékes szeretet
A Sátán nem akarja, hogy megismerd és megtapasztald az igazi szeretetet. Ezért reklámozza annyira a hamis szerelem különböző fajtáit. Azt akarja, hogy házasság előtt nemi kapcsolatot létesíts. Isten azonban szeret téged, és azt akarja, ami a legjobb neked. Azt akarja, hogy értékes szerelmet tapasztalj, ne olcsó szexet.

Ha az az akarata számodra, hogy férjhez menj vagy megházasodj, Nála megvan számodra a megfelelő személy. Azt akarja, hogy önzetlenül szerető, egész életre elkötelezett társad legyen. És azt akarja, hogy te is ugyanúgy elkötelezett legyél a társad iránt. Otthonotokat földi Mennyországgá akarja formálni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése