2017. augusztus 2., szerda

Derek Prince - A győzelem stratégiája - Az Isten országának evangéliuma minden nemzetnek

I. Mikor lesznek meg ezek a dolgok?

A. Máté 24:1–2. És kijõvén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az õ tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kõ kövön, mely le nem romboltatik.

—Éppen úgy, ahogy a fizikai templom, amely a judaizmus szimbóluma volt, leromboltatott, a kereszténység látható intézményeire is ez a sors vár. Minden, ami mozdítható, el lesz mozdítva.

1. 3. v. Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?

—A tanítványok három különböző kérdést tettek fel Jézusnak:

a. Mikor fog megtörténni a templom lerombolása?
b. Mi lesz a jele a te eljövetelednek?
c. Mi lesz a jele a világ végének?

2. 4–6. v. És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket, Mert sokan jõnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Messiás; és sokakat elhitetnek. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreirõl: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.

—Attól kezdve sok hamis messiás volt, és gyakorta robbantak ki háborúk

3. 7–13. v. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete. Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyûlöletesek lesztek minden nép elõtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyûlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.

—Ezzel a verssel kezdődik a végső idők kezdetéről szóló rész.

Nemzetközi konfliktusok, pusztító éhínségek, járványok, földrengések, üldöztetések, árulások, hamis próféták és törvénytelenség fogja jellemezni ennek a korszaknak a végét (lásd: Júdás 14–21)

4. 14. v. És az Isten birodalmának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jõ el a vég.

—Krisztus eljövetelének jele az Isten birodalma evangéliumának hirdetése lesz minden nemzetnek

5. 15. v. Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyrõl Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg).

—Ez a vers az izraeli hívőknek szóló speciális üzenet bevezetése


II. Az Isten országának ez az evangéliuma

A. ApCsel 17:6–7. Mikor pedig õket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város elõljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek; Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust.

—A „botrányos” üzenet, amely a világot felforgatta, az volt, hogy Jézus a Király

B. Máté 2:1–3. A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletrõl bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az õ csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.

—A politikai és a vallási vezetőket felzaklatta a Király születéséről szóló üzenet

C. Préd. 8:4. Mivelhogy a király szava hatalmas; és kicsoda merné néki ezt mondani: mit mívelsz?

—A királytól senki nem kérdezheti meg, hogy „mit művel”

D. Máté 4:23–24. És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erõtlenséget. És elterjede az õ híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, a kik rosszul valának, a különféle betegségekben és kínokban sínlõdõket, démonizáltakat, epilepsziásokat és gutaütötteket; és meggyógyítja vala õket.

—Az Isten országa evangéliuma a teljes üzenet, amely teljes gyógyulást hoz az egész ember számára (lásd még: Máté 9:35; 10:6–8)

E. Máté 12:28. Ha pedig én Istennek Szelleme által ûzöm ki a démonokat, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.


—Isten országát demonstrálni kell erőben (Lukács 9:1, 2, 11; 10:8–9)

F. ApCsel 8:5–7, 12. És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust. A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék. Mert sokakból, kikben tisztátalan szellemek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula. De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok.

—Nem tudunk úgy prédikálni az Isten országáról anélkül, hogy ne demonstrálnánk annak erejét

III. Jézus missziós parancsa

A. Máté 28:18–20. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében, Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

—Minden hatalom Jézusnak adatott, és parancsunk van rá, hogy ezt demonstráljuk. A tanítványság egy olyan életút, ahol megtanuljuk mindazt, amit az első apostolok megtanultak Jézustól.

B. Márk 16:15–20. És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben démonokat ûznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerõsítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

—Jézus ígérete szerint ezek a jelek követik mindazokat, akik elmennek

http://hitrehangolva.blogspot.de

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése