2017. augusztus 8., kedd

Köszöntünk Szent Szellem!: KÖSZÖNTÜNK, ÚJ FELKENETÉS!

"Az Úr Isten Lelke van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást és a megkötözötteknek megoldást." (Ézsaiás könyve61:1)

Krisztus az Ő Atyjától, Istentől kapott mennyei kenetet arra a szolgálatra, amelyről Esaiás 61. fejezetének első három verse olyan hihetetlenül nagy távlatokban beszél. Küldetésével átvágja a tiltást jelentő vörös szalagot, és csapást mér a hagyományos judaizmus faji és vallási előítéleteire. A Felkent által hirdetett örömhír lehetővé tette a fájó szívű, szenvedő, elveszett emberek számára, hogy az igazság erős tölgyfái és Isten országának örökösei legyenek - szélben hajladozó nádszálak helyett.
Miközben repülőn utazom San Franciscó-ból Burbank felé, újra olvasom Ann Kiemel kis könyvét, aki önmagáról csak így beszél: "egy hétköznapi lány vagyok a nagyvilágban". "Tudod, keresztény vagyok, és Jézus az életem Ura - magyarázza mindazoknak, akik meghallgatják. Ő együtt nevet velem, együtt sír velem, és velem együtt rója magányos útjaimat, amikor egyedül vagyok. Ő és én küldetésben vagyunk: megváltoztatni a világot. Ő. a te világodat is képes megváltoztatni."
Miközben egy egyhetes konferencia után hazafelé repült San Antonió-ból, amelyen 500 tinédzser vett részt, Ann egyedül üldögélt, és halkan énekelt Isten dicsőítésére. A mögötte lévő ülésről megszólította egy fiatalember, és megkérdezte tőle, szomorú-e, hogy el kell mennie San Antonió-ból. Azután elmesélte, hogy ő éppen most utazik vissza Vietnámba, ahol két barátját is látta meghalni. Eltávozásra repült haza, ahol azt kellett megtudnia, hogy időközben a felesége elhagyta őt.
Vajon a Szentlélek most is fel tudja használni Annt arra, hogy a megtört szívű embert bekötözze, és örömöt mondjon a szegénynek? A lány csöndesen elmondta bizonyságtételét a katonának, és leírt neki egy rövid imát. Amint közeledtek úticéljuk felé, a fiatalember ismét odahajolt Annhez, és így szólt: "Csak köszönetet akarok mondani neked. Elmondtam az imát, és már nem érzem magam egyedül. Ann, azt hiszem, Isten és én már tudjuk kezelni a problémákat."

Imádság a mai napra
"Uram, dicsőítelek azért, hogy Felkentként végzett szolgálatod során engem is elértél, gyógyulást és reménységet hoztál. Add, hogy ebben az összetört világban én is az erő és a rendíthetetlenség közvetítője lehessek!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése