2017. augusztus 15., kedd

Köszöntünk Szent Szellem!: KÖSZÖNTÜNK, IGAZI LÁTÁSMÓD!

"Kicsoda igazgatta az Úr Lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosát?" (Ézsaiás könyve40:13)



Szereted a szépirodalmad? Ésaiás könyvének második részében nem csalódhatsz! Biztosan szeretnéd imádságos szívvel végigolvasni Ésaiás könyve 40. fejezetét és aláhúzni a több mint kéttucatnyi ígéretet, amelyeket a Lélek üzen a számodra. Ebben a fejezetben és e vigasztaló rész további szakaszaiban a Szentlélek összevonva közli Jézus két eljövetelének részleteit.
Oregoni otthonom közelében észak felé tekintve láthatom a St. Helens vulkánt és a Rainer-hegy fenséges csúcsát. Ebből a szemszögből úgy látszik, nagyon közel fekszenek egymáshoz, a hegy kicsit jobbra esik a St. Helenstől, és 4 392 méteres magasságával is kisebbnek tűnik a vulkánnál, ami pedig 1980 óta "csak" 2 550 méter magas. Tegnap azonban, miközben Portlandből Chicagóba repültem, kelet felől láthattam a két sziklabércet, és ez volt a valóságos perspektíva. A két orom több mint 160 kilométer távolságra van egymástól, és a Rainer sokkal magasabban tör az ég felé.
Ugyanez a helyzet Ésaiás 40. fejezetének gyönyörű leírásával: Jézus első és második eljövetele együttesen jelenik meg, míg más próféciákban a Szentlélek olyan távlatból mutatja meg a két eseményt, amiben látható egymástól való időbeli távolságuk és egymáshoz viszonyított dicsőségük. Ésaiás, az örömhír prófétája Isten vigasztalását és jó szándékát is elénk tárja. A mennyei Atya olyan gyöngéden gondoskodik rólunk, mint egy jó pásztor. Ő ismeri az egész világegyetemet, ezért nincs szüksége tanácsra senkitől sem ahhoz, hogy minden szempontból megértse életed vonatkozásait. Az az ajándék, amit adni szeretne neked, nem olyasmi, amit legszívesebben durcásan visszaadnál, akár egy értéktelen kacattal teli karácsonyi csomagot. Nem! 
Ő pontosan azt adja neked, amit te magad is választanál, ha igazán ismernéd saját szíved legrejtettebb vágyait.

Imádság a mai napra
"Uram, lelki látásom sokszor annyira ködös, hogy néha utasításokat szeretnék osztogatni neked, hogy megmondjam, mit is tegyél az életemben. Kérlek, segíts ráébrednem, hogy Te sokkal alaposabban ismersz engem, mint én magamat!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése