2017. augusztus 6., vasárnap

MEGVALLÁSOK A HÁZASSÁGRÓL FÉRJEK RÉSZÉRE:

SZERETEM A FELESÉGEMET




Megértően élek együtt a feleségemmel, mint a gyengébb féllel, megadom neki a tiszteletet. Tanulmányozom a feleségemet, hogy othonosan, és biztonságban érezze magát a házasságunkban, teljes felszabadultságban, és egymás teljes ismeretében.

Megosztom vele az időmet, a pénzemet, és mindenemet. Következetesen szeretem, és dicsérem őt, kezet csókolok a főztjéért, dicsérem őt mindenért, és nagyra értékelem őt, egyeztetek vele, és kikérem a véleményét. Nem hagyom ki a döntéseimből, az életemből, hanem alázatosan különbnek tartom Őt.

SOHA NEM KRITIZÁLOM ŐT. Bármit is rosszul tesz, én elkötelezem magam, hogy aktívan, minden nap szeretem őt, bárhogy is viselkedik. Következetesen építem a házasságomat, még, ha fáradt vagyok is. Nem mutatok rá a hibáira, és a kudarcaira, hanem bátorítom, és felemelem őt, hogy megérezze a szeretetemet.

Bensőséges viszonyt alakítok ki a feleségemmel, időt szánok rá minden nap és előre betervezem a vele való együttléteket, tudatosan, tervszerűen építem a házasságom.

Sétálok vele, romantikus helyekre viszem őt, anélkül, hogy kérnie kéne.. Olyan leszek a számára, mint egy romantikus lovag, aki átérzi, amit ő érez, megsimogatja, amikor arra van szüksége és átölelem, minden nap. Forrón, és elkötelezetten szeretem a feleségem, és ezt minden nap kimutatom az Ő számára, hogy nyilvánvaló legyen.

Úgy szeretem őt, hogy érezze minden percben.  Biztonságot teremtek neki és a leendő gyermekeinknek, családunknak.

Nem tervezek nélküle programokat, hanem vigyázok a lelkére, hogy ne érezze azt, hogy nekem nincs rá szükségem.
Szövetséget kötök Istennel, hogy nagyra becsülöm a feleségemet és hogy hűséges leszek hozzá
Tisztességes férfi vagyok, egy feleségű férfiú vagyok.
Teljesen elkötelezem magam a feleségemnek!
Egyedül őreá korlátozom magam!
Örömmel élek vele!

Alávetem magam Istennek, miközben szeretettel vezetem a feleségemet és a családomat
Úgy szeretem a feleségemet, ahogy Krisztus szereti az Egyházat!

Neki adom az életemet
Szeretem a feleségemet mint önmagamat
Ellátást biztosítok számára
Gondosan megvédelmezem őt
Nem felejtem el, hogy Isten adta őt nekem
Ő az én kegyelmi ajándékom
Ő az a "jó dolog" - Istennek az életemen levő kedvességének a bizonyítéka
Előzékeny vagyok a feleségemmel
Értelmesen felismerem házassági szövetségünket
Tisztelem a feleségemet mint a fizikailag gyengébbet
Azonban tudatában vagyok annak, hogy szellemben egyenlőek vagyunk
Mindketten örököstársak vagyunk az élet kegyelmében
Mindketten Isten meg nem érdemelt kedvességének örököstársai vagyunk

Nem felejtem el, hogy ő sokkal érzékenyebb és törékenyebb mint én.
Gyengéd és megértő vagyok vele
Türelmes és kedves vagyok hozzá
Észreveszem a szükségeit, és a kívánságait
Sosem vagyok durva, keserű és neheztelő vele
Megalázom magam és szeretetteljes, udvarias és megengedő vagyok vele.
A feleségemhez tartozom és a feleségem hozzám tartozik
A testem a feleségemé és a feleségem teste az enyém
Elsődleges célul tűzöm ki, hogy kedvezzek a feleségemnek és hogy megáldjam őt
Elsődleges célul tűzöm ki, hogy megpróbáljam betölteni a szükségeit
Leghőbb vágyam, hogy kedvezzek neki
Örülök a feleségemnek
Áldás ő az én számomra
Ő a legjobb barátom
Köszönöm, Uram a feleségemet! Jézus nevében, Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése