„Azután felment a hegyre, és magához szólította, akiket akart; és hozzá mentek.” -(Márk 3, 13)
Jézus itt korlátlan hatalma és isteni felségjoga szerint választott.
A türelmetlen lelkek forrongnak és dühöngnek bár, hogy nem lesznek a legmagasabb kegyre méltatva, de te örülsz azon, drága lélek, hogy az Úr Jézus azokat hívja, akiket akar.
Ha csak ajtónállónak fogad el házába, mégis elragadtatva köszönöm meg és magasztalom Őt kegyelméért, hogy megengedi nekem, hogy valami szolgálatot tegyek Neki.
Krisztus szolgáinak hivatása felülről van. Az Úr Jézus a hegyen áll, magasan felülemelkedve e világon szentségben, komolyságban, szeretetben és hatalomban. Azoknak, akiket szólított, azoknak fel kellett hozzá menniük a hegyre. Törekedniük kellett Ő hozzá emelkedni azáltal, hogy Vele folytonos társaságban éljenek.
Talán nem képesek magas címeket és tiszteletbeli állásokat elérni, vagy ragyogó tanultsággal kitüntetni magukat, de mint egykor Mózesnek, fel kell menniük Isten hegyére és a láthatatlan Istennel bizalmas érintkezést folytatni, különben soha sem lesznek arravalók, hogy a békesség evangéliumáról tanúskodjanak és azt hirdessék.
Jézus a magányba vonult, hogy az Atyával való benső közösség által felüdítse magát: Nekünk is ebbe az isteni közösségbe kell jutnunk, ha áldás akarunk lenni embertársainkra. Nem csoda, ha az apostolok a lélek erejében jöttek alá a hegyről, hol Jézus közellétét háborítatlanul élvezhették.
Törekedjünk ma az Istennel való közösség magaslatát megmászni, hogy alkalmassá legyünk ottan a nekünk osztályrészül jutott élethivatásra.
Ne nézzük addig senkinek se ábrázatát, míg Jézus arcát meg nem leljük. A neki szentelt idő gazdag kamatot hoz.
Ördögöket űzhetünk, csodákat tehetünk, ha Isten erejével felövezve szállunk alá a világba. De ezeket egyedül Krisztus adhatja nekünk. Nem ér semmit, ha az isteni küzdelemre vállalkozunk, de még fel nem szereltük magunkat isteni fegyverekkel. Jézust kell látnunk, az a fő dolog.
Időzzünk a kegyelem trónjánál, mígnem kijelenti magát nekünk úgy, ahogyan e világnak nem jelentette meg, azután mondhatjuk teljes bizonyossággal: „Kik Vele együtt voltunk a szent hegyen”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése