2017. október 14., szombat

Csendes percek: RENDÜLETLENÜL KITARTANI

,,A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. ,, (Zsid 10,23)

,,Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk; mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.,, - Zsid 10,19-25.

Egyre jobban kételkedtem, hogy jó angoltanárt választottam, amikor azért küzdöttem, hogy C osztályzatnál jobb jegyet kapjak az óráján. Aztán kaptam egy újabb C osztályzatot, viszont csak egy javítás volt a dolgozatomon. Kitörölt olyan szavakat, amelyeket a drámai hatás miatt tettem bele. Amikor érdeklődtem, azt válaszolta, hogy a művészi stílust tartogassam a saját írásaimra, ne erre az órára. Ez a gyenge osztályzat segített, hogy kitartó legyek, és a tárgyat A osztályzattal zárjam.

Gyakran látjuk a kitartás jutalmát a Biblia történetein keresztül, köztük Bartimeus történetében. Jézus kifelé haladt Jerikóból, amikor Bartimeus, a vak férfi kiáltott hozzá (Mk 10,46-52). A tömeg próbálta csitítani. Fel is adhatta volna, de ehelyett még hangosabban kiáltott, kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg. Jézus meggyógyította, és Bartimeus követte őt, Istent dicsőítve. Bartimeus bizonyára boldog volt, hogy nem adta fel.

Amikor olyan helyzetben találjuk magunkat, amelyre nincs befolyásunk, és nem látunk jó kimeneti lehetőséget, elbátortalanodhatunk. De még ha azt gondoljuk is, hogy senkit nem érdekel, rendületlenül kitarthatunk, és továbbra is helyesen cselekedhetünk, mert hű az Isten. Időnként az életünk sötétnek tűnhet, de Isten segít reménység között élni.

Imádság: Istenünk! Bátoríts és segíts, hogy a reménységünk felülemelkedjen azon, amit a szemünkkel látunk! Ámen.

Isten erőt ad a kitartáshoz.
Charles J. Huff (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK A TANÁROKÉRT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése