2017. május 7., vasárnap

Varga László: Isten asztaláról

"Mivel a sokaság miatt nem fértek a [Jézus] közelébe, megbontották annak a háznak a tetejét, ahol ő volt, és nyílást vágva leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt."( Márk 2,4)

Merész elhatározás. A tömeg eltorlaszolja a bejáratot a házba, ahol Jézus prédikál. Később se lehetnek biztosak abban, hogy hozzá tudják vinni a betegüket. De ők oda akarják vinni. Bátor fiatalok, hisznek Jézus gyógyító erejében, nem ismernek akadályt, hogy akit szeretnek, ne vigyék az Ő szeretete elé. Képesek vállalni a kockázatot, mi lesz a következménye, ha ők megbontják egy idegen ház lapos tetejét. Csak egyet tudnak, de azt rendületlenül: akit szeretnek, annak találkoznia kell Jézussal. - Szereted a gyermekedet, a feleségedet, férjedet, barátaidat? Mit teszel azért, hogy ők találkozzanak Jézussal? Nem kell háztetőket bontani, legfeljebb egy sor előítéletet, kockáztatni egyesek gúnyos mosolygását, talán a fölényes visszautasítását annak, aki éppen azért tehetetlen beteg, mert nem is akar általa meggyógyulni. Szóval nem könnyű feladat ez sem. De azok a fiatalok győztek: a beteg testben-lélekben gyógyultan hagyta el a házat, és a bámuló sokaság közül akkor már senki nem állt az útjába. Ha sikerül boldog, hívő lélekké gyógyíttatnod azt, akit szeretsz, lehet, hogy azok, akiktől féltél, csodálkozni fognak, de senki nem fog nevetni se rajtad, se a meggyógyítotton.

Uram, úgy szeretném, ha családom minden tagja hívő gyermeked lenne. Nincs szomorúbb, mint amikor azt látom, hogy hitetlen tanárok, gúnyolódó kamasz osztálytársak hatására gyermekeim eltávolodnak Tőled. Tudom, ez korunk ragályos betegsége, de tudom azt is, hogy soha nem lesznek boldogok, ha elszakadnak Tőled. De ha erőltetem, csak még jobban elriasztom őket az igétől. Adj bölcsességet, hogyan tudjam szeretteimet jobban feléd vezetni, és adj erős hitet és akaratot, hogy minden akadály ellenére Krisztus kezére tudjam adni őket! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése