2016. május 18., szerda

“…Teljesedj be Szellemmel...”

"És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van; hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel; Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak" (Effézus 5:18-19).



Befogadni a Szent Szellemet és beteljesedni a Szellemmel két külön dolog. A Szent Szellemet egyszer fogadod be, de a Szellemmel “beteljesedni” olyasmi, aminek folyamatosan kellene történnie. Valójában, a nyitóvers utolsó része ezt szó szerint ábrázolja, “teljesedjetek be Szellemmel” ami egy folyamatos megtapasztalást jelent.
Folyamatosan be kellene lenned töltekezve Szent Szellemmel, és ez olyasmi, amit meg is valósíthatsz magadnak. Nem Isten felelőssége az, hogy te beteljesedj Szellemmel. Az utasítás az, hogy “te” tedd magad teljessé a Szellemmel, azzal, hogy megteszed a nyitóversben felsoroltakat: “Beszélgetvén egymás között zsoltárokban, dicséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak...”
Ez azt jelenti, hogy mondd az Igét magadnak zsoltárokban, himnuszokban és szellemi dalokban, énekelj és szívből dicsérd az Urat a Szellemen át – a nyelveken való imádkozáson át. Pál azt mondta, “...énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is” (1 Korinthus 14:15). “Énekelj szellemmel”, azaz énekelj nyelveken és ezt érti azalatt is, hogy beszélj magadhoz “szellemi dalokban”. Tehát teljesedj be Szellemmel, szólj és énekelj nyelveken, és dalokkal dicsérd szívedben az Urat.
Lehet, hogy kihívások előtt állsz a házasságodban, az otthonodban, a munkádban, a tanulmányaidban, az anyagi életedben vagy akár az egészségedben, de ha befogadtad a Szent Szellemet, légy boldog! Menj be a szobádba, és cselekedj az Ige szerint! Mondd el magadnak, hogy “Az vagyok, akinek az Úr mond engem! Nagyobb az, aki bennem van, mint az, aki a világban van! Győztes vagyok Jézus Krisztusban! Sosem lehetek előnytelen helyzetben!” Majd kezd el az Igéket zsoltárokban és himnuszokban énekelni, és dalold az Igét a szívedben az Úrnak!
Szólj nyelveken és annak értelmezésével jelentsd ki Isten bölcsességét!
Ima
Drága Uram! Köszönöm a Szellemed beteljesedését. A dicsőséged bennem és rajtam át megnyilvánul a mai napon. A szavaimból és a cselekedeteimből kihallatszik és meglátszik a bölcsességed, mert telve vagyok Szellemmel, a Jézus Nevében! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése